Banánköztársaság
A fidesznyik tragédiája – Rémálom a székesfővárosban Madách Imrével
Bocsánat, de már megint álmodtam. Nagyon furcsát álmodtam. A Nemzeti Színház nézőterén ültem és „A fidesznyik tragédiáját” néztem. Spéci előadás volt, a szereposztásról alighanem maga, az Úr döntött. Orbán Viktor játszotta. A dramaturg a színlap szerint Kövér László volt, a rendező Vidnyánszky Attila.
Első szín
(A mennyekben, vagyis a Parlament üléstermében Az Úr (Orbán Viktor) dicstől környezetten csücsül kissé szűkös trónján. Fideszes angyalok serege térden. A négy főangyal, Semjén Zsolt, Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Gyurcsány Ferenc a trón mellett áll. Nagy fényesség.)
Angyalok kara Közszolgálati I. csatorna
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,
AZ ÚR – Orbán a Karmelita kolostor teraszán
Be van fejezve a nagy (férc)mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig csak az EU bele nem dumál.
Angyalok kara Duna Televízió
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.
Eljött íme a keresztény szabadság
Nemkülönben pedig az illiberális demokrácia
S bár a szép s rút, a mosoly s könny,
Mint tavasz s tél, kört vesz rajta,
Fénye, árnya lészen együtt:
Az Úr kedve és haragja.
Semjén Zsolt főangyal, ötös közszolgálati csatorna
Ki (fejemben) a végetlen űrt kimérted,
Anyagot alkotván beléje,
Mely a nagyságot s messzeséget
Egyetlen szódra hozta létre:
Hozsána néked, Eszme!
Hozsánna néked Vadászati Világkiállítás!
Istenem, Uram, Orbánom
Mivé is lennék nélküled (Leborul.)
Kósa Lajos főangyal közszolgálati 2. csatorna
Ki az örökké változandót,
S a változatlant egyesíted,
Végetlent és időt alkotva,
Egyéneket és nemzedéket:
Hozsána néked, Erő!
Neked köszönhetem a MotoGP pályát
Húsz százalékot mindig spórolhatunk
(Leborul.)
Gulyás Gergely főangyal ATV csatorna
Ki boldogságot árjadoztatsz,
A testet öntudatra hozva,
És bölcseséged részesévé
Egész világot felavatva:
Hozsána néked, Jóság!
Soros gonosz egyetmét kiűzzük
Hithű színiiskolát pedig teremtünk
(Leborul.)
AZ ÚR Orbán Viktor: összes csatorna
S te, Lúcifer, te Gyurcsány! hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?
Lucifer Gyurcsány RTL Klub késő esti híradó
S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. –
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. –
Emberi világot teremt
És nagyon jól megvan Isten nélkül
Mivégre az egész teremtés?
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
S hiányzik az összhangzó értelem. –
AZ ÚR Orbán az európai közös TV 80 csatornája
Csak hódolat illet meg, nem birálat.
Lucifer Gyurcsány kalóz rádió, éjféli hírek
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.
AZ ÚR Orbán az űrállomás fedélzetéről
Hah, szemtelen! nem szült-e az anyag,
Hol volt köröd, hol volt erőd előbb?
Lucifer Gyurcsány a parlamenti büféből, szócsővel
Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem.
AZ ÚR a Holdról fénykommunikációval
Én végtelen időtől tervezem,
S már bennem élt, mi mostan létesült.
Lucifer Gyurcsány kötcsei házának pincéjéből a Facebookon
S nem érzéd-é eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala
S teremtni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. –
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?
AZ ÚR Orbán A Saturnus külső gyűrűjén csücsülve, kicsit kiabálva
Hah, pártos szellem! el előlem, el,
Megsemmíthetnélek, de nem teszem,
mert kigolyóznának az úri klubból
sőt talán a pénzcsapot is elzárnák.
Száműzve minden szellemkapcsolatból
Küzdj a salak közt, gyűlölt, ídegen.
S rideg magányod fájó érzetében
Gyötörjön a végetlen gondolat:
Hogy hasztalan rázod porláncodat,
Csatád hiú, az Úrnak ellenében.
LUCIFER Gyurcsány az ENSZ közgyűlés szónoki pulpitusán
Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól,
Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. –
Együtt teremténk: osztályrészemet
Követelem.
AZ ÚR (gúnnyal) a Puskás Aréna díszpáholyából
Legyen, amint kivánod.
Tekints a földre, a budapesti városháza ecetfái közt
E két sudar fát a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen.
Lucifer Gyurcsány az ellenzéki kerekasztal mellől
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni. (Indul.)
Ekkor felébredtem….
A nyomás mellemen megszűnt, derűs lélekkel, nyugodtan indultam kávézni. Bekapcsoltam a rádiót, s az első hír kellemesen csiklandozta fülemet:
Biden nyert. Még van remény!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….