Connect with us

Sport

A Gül baba türbéjétől elrajtolt a Selyemút-rali

Megosztás

A magyar fővárosból induló mezőny a Duna mentén, Szerbián és Bulgárián keresztül, a balkáni szakasz teljesítésével éri el Törökországot.

Selyemút
Megosztás

A magyar fővárosból induló mezőny a Duna mentén, Szerbián és Bulgárián keresztül, a balkáni szakasz teljesítésével éri el Törökországot – ismertette a vasárnapi rajt előtt tartott sajtótájékoztatón Nadir Serin a verseny főszervezője.

A türk államok megalakulásának 30. évfordulója részeként megrendezett versenyen 9100 kilométert tesznek meg a résztvevők, három és fél héten keresztül

A 30 versenyzőből álló mezőnyben öt országból 15 jármű száll versenybe.

A Budapestről első alkalommal rajtoló Selyemút-ralival fontos tradíciót indítunk útjára – hangsúlyozta Iglói-Nagy István a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának vezetője.

A Magyar Autóklub a rajttól Magyarország határig biztosítást nyújt a verseny résztvevőinek, a klub call centere is nyomon követi a versenyzőket és bármilyen műszaki hiba esetén a versenyzők rendelkezésre állnak – hangsúlyozta Hatala József, a Magyar Autóklub vezetője.

Stratégiai szinten kilenc éve dolgozunk azon, hogy a török- magyar kapcsolatokba újabb együttműködési területek kerüljenek, egy ilyen új terület a sport – hangsúlyozta Mátis Viktor Magyarország ankarai nagykövete, hozzátéve: ez a verseny tovább erősíti a török-magyar kapcsolatokat, és Magyarországnak a türkvilágban való láthatóságát.

Gülsen Karanis Eksioglu Törökország magyarországi nagykövete arról is beszélt, hogy a verseny célja az útvonalon lévő országok és városok történelmi, kulturális, természeti és turisztikai szépségeinek népszerűsítése. Ez a verseny a Magyarországgal fennálló mély barátságot tükrözi – hangsúlyozta a nagykövet, kiemelve:

„mi a magyar népet barátnak, rokonnak, testvérnek tekintjük, és arra törekszünk, hogy a két ország kapcsolatát ebben a szellemben még jobban elmélyítsük”.

A törökországi szakaszra a versenyzők augusztus 22-én Edirnéből indulnak, és az augusztus 23-24-ei isztambuli rajt után érik el Törökország északnyugati részén fekvő Bursát, a selyemút utolsó állomását.

(MTI)

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük