Connect with us

Sport

Ezüstérmes a magyar váltó a nyíltvízi úszók csapaversenyében

Megosztás

A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású négyest csak a házigazda olaszok előzték meg.

Megosztás

A magyar váltó ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a római Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású négyest csak a házigazda olaszok előzték meg.

Ez volt a szakág egyetlen magyar érme a kontinensviadalon

A 25 kilométeren történt szombati kaotikus eseményeket követően vasárnap délelőtt az olimpiai szám jelentős hullámzásban, de lement, délutánra viszont újra feltámadt a szél. A csapatok a 10 kilométeres versenyt követően nem is mentek vissza a szállásukra, mindenki a sátrak alatt pihent, és próbálta feltölteni az energiaraktárait – a magyar válogatott például vagy egy tucatnyi pizzát rendelt.

A szervezők csak 15 órakor ültek össze megvitatni, hogy meg lehet-e tartani az egy órával későbbre kiírt csapatversenyt, a csapatok ekkor még bőven „relaxáltak”. A döntés negyed órával később született meg, az úszók pedig villámgyorsan magukra húzták a versenydresszt és bemelegítettek.

A váltóversenyben mindössze öt nemzet indult, ugyanakkor a világbajnokság első négy helyezettje, a Lupa-tavon győztes németek – igaz, az olimpiai bajnok Florian Wellbrock nélkül -, a hazai közönség előtt második magyarok, a bronzérmes olaszok és a negyedik franciák ott voltak, a mezőny a spanyolokkal egészült ki.

A hullámok hasonló erősségűek voltak, mint egy nappal korábban, a rajt pedig nagyjából 20 percet csúszott, mert a célhoz kijelölt versenybírókat csak komoly nehézségek árán tudták a helyükre szállítani.

Rohács Réka
Rohács Réka, a későbbi az ezüstérmes magyar váltó tagja a nyíltvízi úszók csapatversenyén a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyarok közül elsőként Rohács Réka ugrott vízbe, és utolsóként, elég nagy hátrányban tudott csak váltani Olasz Annával, aki egy kötélben kapaszkodva várta a „pacsit”. A szegediek versenyzője bő tíz másodperces hátrányt dolgozott le, de így is utolsóként váltott Betlehem Dáviddal. A 10 kilométeres viadal első nyolc kilométerén hatalmas iramot diktáló 18 éves versenyző ezúttal is remekül úszott, az olaszok olimpiai és világbajnok sztárjával, Gregorio Paltrinierivel együtt elléptek a többiektől.

A döntés így a 10 kilométeren győztes Domencio Acerenzára és Rasovszky Kristófra maradt: az olimpiai ezüstérmes magyar egy darabig az olasz lábvízén tempózott, majd nagyjából 600 méterrel a cél előtt az élre állt. Acerenza azonban nem szakadt le, sőt az utolsó 200 méterre még egy fokozattal feljebb tudott kapcsolni s végül magabiztosan diadalmaskodott.

„Nagyon ellőtték a lányok az elejét, próbáltam velük tartani az iramot, de a szél rám fújta az egyik bóját, én pedig vagy öt másodpercig szerelmeskedtem vele a víz alatt. Ezek aztán tényleg nyíltvízi körülmények voltak, ez a táv felért tíz kilométerrel” 

– mondta a magyar újságíróknak Rohács.

Olasz az MTI felvetésére megerősítette, egy ideig az egyik kísérőhajó vízén kellett tempózni, mert a szervezők nem figyeltek: 

„Ez a sokadik bírói hiba volt ezen a héten. Próbáltam ráúszni az előttem lévő négyes bolyra egy sokkal rövidebb íven, de a hajónak sok volt, hogy öt emberre figyeljen, így egyszerűen beállt elém, úgy kellett kiabálnom nekik.” 

Olasz Anna
Olasz Anna, a későbbi az ezüstérmes magyar váltó tagja a nyíltvízi úszók csapatversenyén a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Megjegyezte, az egész Eb szervezése „komédia, a vicc kategóriába tartozik”, az úszóktól pedig óriási dolog, hogy egyáltalán végig tudták csinálni a kontinensviadalt.

Betlehem Dávid először Olasz Anna előtt hajtott fejet: 

„Amit művelt, az fantasztikus volt. Nekem Gregoriót először utol kellett érnem, ez nagyon fájt a testemnek, de utána már jól ment, még hajrázni is tudtam egy kicsit.”

Rasovszky Kristóf szerint is Olasz Anna „brutális” úszása volt a siker egyik kulcsa, mert azzal, hogy ledolgozta a tíz másodperces hátrányt, újra „bent voltak” a versenyben. 

„Jó lett volna aranyat nyerni, de ennek talán nem most volt itt az ideje. Mindent megtettem a hajrában, mentem, hogy most vagy soha, de a végén még neki is volt tartaléka” 

– utalt olasz riválisára Rasovszky.

Nyíltvízi úszás, csapatverseny (4×1250 m), Európa-bajnok:
   
   Olaszország (Rachele Bruni, Ginevra Taddeucci, Gregorio Paltrinieri, Domenico Acerenza) 59:43.1 perc
2. MAGYARORSZÁG (ROHÁCS RÉKA, OLASZ ANNA, BETLEHEM DÁVID, RASOVSZKY KRISTÓF) 59:53.9
3. Franciaország (Madelon Catteau, Aurelie Muller, Axel Reymond, Logan Fontaine) 1:00:08.3 óra

(MTI)

Friss híreink

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Betlehem Dávid bronzérmet szerzett Kanadában | Városi Kurír

  2. Pingback: Világbajnoki aranyérmes a junior 4X200-as lány gyorsváltó | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük