Connect with us

Kerítésen innen

A gyógyszertárak dolgozói nem kapnak jutalmat – a kamara elnézésüket kéri

gyogyszertar
Megosztás

Elnézést kér a Gyógyszerészi Kamara elnöke a tagoktól, a gyógyszertárak dolgozói ugyanis nem kapnak jutalmat, hiába álltak helyt a járvány elleni küzdelemben. Egyelőre az is kérdéses, hogy részesülnek-e az 500 ezer forintos bérkiegészítésből a szociális intézmények egészségügyi dolgozói. A jogszabály még nem jelent meg, de mindkét terület munkatársai csalódottak.

Nem kapnak jutalmat a jelenlegi állás szerint a gyógyszertári dolgozók sem

A kamara nevében az elnök kért elnézést a tagoktól a döntéshozók helyett. Hankó Zoltán szerint azért is érthetetlen a mellőzés, mert a gyógyszerészek a járványveszélynek kitéve látták el a betegeket.

„Kollégáim még a 65 éves korhatárra sem voltak figyelemmel azért, hogy a gyógyszertárak folyamatosan tudjanak működni. 500-1000 gyógyszerész és gyógyszertári asszisztens van, aki 65 év fölött is reggeltől estig ott állt a tára mögött.”

– nyilatkozta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.

A gyógyszertárak többségi gyógyszerészi tulajdonban működő magánvállalkozások

Munkatársaik azonban a valóságban és a jogszabályok szerint is egészségügyi dolgozók.

Most kb. 5500 gyógyszerész és 6 ezer asszisztens dolgozik a patikákban. A kamara elnöke úgy tudja, hogy az utolsó pillanatban kerültek le a listáról.

Még az is előfordulhat, hogy nem minden orvos részesül a jutalomból

A szociális intézmények, pl. idősotthonok egészségügyi dolgozói ugyanis nem szerepeltek az emberi erőforrások miniszterének pénteki felsorolásában.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke már látni szeretné a jogszabályt. Az alapján derül majd ki, hogy különbséget tesz-e a kormány állami és önkormányzati fenntartású intézmények, illetve alkalmazottak és a másféle szerződéssel munkát vállalók között. Annak ellenére, hogy minden egészségügyi dolgozó kivette a részét a járvány elleni küzdelemből.

„Ezeknek az intézményeknek egy része állami fenntartású, egy része önkormányzati fenntartású, de az önkormányzatok is úgy tudnak plusz pénzeket nagyobb összegben adni, ha ehhez állami normatívát kapnak, hiszen az intézményekhez is kapnak.”

– mondta Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón péntekre ígérte az erről szóló kormányrendeletet. A jogszabály azonban még nem jelent meg. Az ATV Híradójának megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymondatos választ adott, eszerint:

„a kórházi gyógyszerészek mind kapnak az egyszeri juttatásból.”

Forrás

tiltakozom

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük