Connect with us

Kiemelt hírek

A harmadik világháború (egyelőre) törölve

Az orosz külügyminiszter szerint a folyamatos kétoldalú katonai kapcsolattartás miatt nem volt nagy a kockázata annak, hogy az orosz és az amerikai fegyveres erők közvetlen összetűzésbe keveredjenek a Szíriában a  Dúma városa  elleni  vegyi támadás megtorlására szombaton végrehajtott nyugati légitámadás során.
Megosztás

Az orosz külügyminiszter szerint a folyamatos kétoldalú katonai kapcsolattartás miatt nem volt nagy a kockázata annak, hogy az orosz és az amerikai fegyveres erők közvetlen összetűzésbe keveredjenek a Szíriában a  Dúma városa  elleni  vegyi támadás megtorlására szombaton végrehajtott nyugati légitámadás során.

Oroszország és a Nyugat között most már végképp fogytán a bizalom

Szergej Lavrov a BBC televízió HardTalk című napi interjúprogramjának hétfő esti adásában elmondta: a két hadsereg konfliktusmegelőző kommunikációs csatornája, amely a két főváros között és „Szíriában, a terepen is” működik, mindvégig használatban volt.
Lavrov szerint az orosz és az amerikai hadsereg nagyon profi módon tárgyalt a nyugati akció alatt és tárgyal egymással továbbra is a szíriai helyzetről és más ügyekről, „értik egymást, és talán mindenki másnál jobban megértik az ilyesféle kalandok veszélyeit”.
„Most már viszont kezdjük elveszíteni a nyugati barátainkba vetett bizalom utolsó maradványait is, ők ugyanis azt a kifacsart logikát részesítik előnyben, hogy a büntetés ténye egyben a bizonyíték is” – fogalmazott az orosz külügyminiszter.

A BBC-interjúban az orosz külügyminiszter kijelentette: semmi bizonyíték nincs arra, hogy Dúma városában vegyifegyver-támadás történt volna. Hozzátette: diplomataként nem engedheti meg magának, hogy udvariatlan legyen más országok vezetőivel szemben, „de mindaz, amit a francia, a brit és az amerikai vezetők (bizonyítékként) emlegettek, sajtójelentésekre és a közösségi médiára alapult”.

Lavrov elmondta: ő is látta a bizonyítékként használt képeket, köztük azt, amelyik egy gáztartályt ábrázolt. Ez a tartály egy ágyon hevert, amely sértetlen volt, és a helyiség ablaküvege sem volt betörve. „Legyenek már egy kicsit komolyabbak” – fogalmazott a BBC-műsorban az orosz külügyminiszter, feltéve azt a kérdést is, hogy a három nyugati hatalom miért hajtott végre támadást egy nappal az OPCW ellenőrző küldöttségének tervezett érkezése előtt.
Arra a felvetésre, hogy az OPCW amerikai delegátusa szerint félő, hogy Oroszország manipulálta a dúmai helyszínt, Lavrov kijelentette: garantálja, hogy ilyesmi nem történt.
    Kijelentette, hogy Dúmában vegyifegyver-támadás sem történt, „ami történt, az megrendezett volt”.

Kapcsolódó

Megérkeztek Szíriába a vegyifegyver-ellenőrök

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük