Banánköztársaság
A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
Szijjártó Péter (macskajancsi és külügyminiszter) alighanem Majka dicsőségére, népszerűségére vágyik, amennyiben a Kongó és Ruanda közötti konfliktushoz kötődő akciója egyképpen röhejes és szomorú.
Nyilatkozata persze aligha hoz majd neki milliós megtekintést,
de érdemes pontosan idézni – mintegy érzékeltetve ezzel azt a szellemi színvonalat, amellyel ez a derék, bubifrizurás ifjonc Magyarország külpolitikáját viszi:
„Nyugtalanító híreket kaptunk Afrika szívéből a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti határvidékről. Telefonon egyeztettem Thérèse Kayikwambaval a kongói külügyminiszter-kollégával, aki tájékoztatott az országát ért ruandai támadásról. Mi határozottan elítéljük a Kongói Demokratikus Köztársaságot ért támadást a civilek és békefenntartók legyilkolását, felszólítjuk a ruandaiakat, hogy vonják vissza csapataikat a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről.”
Ilyesmi már történt szegény kis hazánkban
Öreg ember lévén emlékszem hogy, a múlt század ötvenes éveiben
„sztálinvárosi, csepeli munkások öklüket rázva innen emlékeztették a rovott múltú amerikai, brit, egyéb imperialistákat, hogy a magyar dolgozók kivont kalapáccsal állnak a vártán, és megvédik a békét, akármint mesterkednek is a gonosz kapitalisták.”
Hangulatában, jelentőségében ez a miniszteri nyilatkozat pont ugyanaz a marhaság, mint a munkás-akció mi volt akkoriban. Persze hajdanán a munkások valójában kicsit sem törődtek a galád imperialistákkal, csak az újság közölte a (kreált) hírt felsőbb megrendelésre.
Most viszont a hivatalban levő miniszter röhögtette ki magát, országát és népét ezzel a nyilatkozattal, amelynek sem Ruandában, sem Kongóban, sem a világ bármely más részén nem volt komolyan vehető visszhangja, csupán Hunniában keltett némi elképedéssel elegy derültséget , mert– bizonyságát adta annak, hogy a külügyminiszter inkompetens, alkalmatlan hivatalára.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Az persze éppen lehetséges,
hogy nagy-nagy szerencsével köthetünk jó üzleteket Afrikában, mert a Kongói Demokratikus Köztársaságban vannak kobalt-lelőhelyek, s a kobalt kell az akkumulátorokhoz, amelyeket oly nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel gyártunk. Akadhat ott más biznisz is magyar vállalkozók számára, ámbár (gyanítom), nemigen ismerjük az ottani viszonyokat, jó üzletekhez kellenének erősebb, ott már gyökeret vert társak. (Kína? Oroszország?) De erről nincs hírünk. Csak arról tudunk, hogy részt vállaltunk oda irányuló ukrajnai gabonaszállítások finanszírozásában. (Ezzel az érdekeltek bizonyára előkészítik a magyar tőke behatolását Kongóba?! A kormány egy ideje már építgeti a kapcsolatokat.)
Az egész olyan ostobának, olyan szürreálisnak látszik,
mint nagykövetek durcás berendelése, a csádi kaland, vagy az orosz szankciók elleni vétó lebegtetése, majd a szankciók megszavazása. Egyáltalán az egész külpolitikai stratégia, amely egyszer a Keleti Nyitás nevezetű szélhámosságban látja az új magyar nagyság megalapozását, legújabban pedig az egyelőre némiképp eszelősen viselkedő Trump lett a mi hősünk, aki majd Orbán Viktorral közösen megteremti az új világrendet. Az Uniót pedig utálni kell, mert Brüsszel lassan már a patás ördög, amint kikukucskál Soros zsebéből.
Én, a partvonalról politizáló betűvető, csak annyit tudok ehhez hozzá tenni: a hülyeség a külpolitikában sem kifizetődő.
