Connect with us

Bulvár

A néhai Kacsa Magazin főszerkesztője mesélt az Eötvös gimnázium alapítványának vesztegetési ügyéről

Megosztás

Pár napja hangos a sajtó a hírtől, hogy félmillió forintért árulják az iskolai helyeket azoknak, akik nem mennek át az írásbeli felvételi vizsgán a budapesti Eötvös József Gimnázium alapítványában – ez derül ki abból a hangfelvételből, amit a Metropol hozott nyilvánosságra. Most megszólalt „egy ismerős”, akiről kiderült, hogy ő Menyhért Mészáros László újságíró, egykori eötvösös diák, nem mellesleg a volt Kacsa Magazin és a jelenleg is működő Fullánk portál főszerkesztője.

Megosztás

Pár napja hangos a sajtó a hírtől, hogy félmillió forintért árulják az iskolai helyeket azoknak, akik nem mennek át az írásbeli felvételi vizsgán a budapesti Eötvös József Gimnázium alapítványában – ez derül ki abból a hangfelvételből, amit a Metropol hozott nyilvánosságra. Most megszólalt „egy ismerős”, ő Menyhért Mészáros László újságíró, egykori eötvösös diák, nem mellesleg a volt Kacsa Magazin és a jelenleg is működő Fullánk portál főszerkesztője.

Lássuk a tényeket!

Az Eötvös József Gimnázium évek óta az ország egyik legjobb iskolája, ahová a nyolcszoros túljelentkezés miatt nem egyszerű bekerülni. A Metropol birtokába jutott hangfelvétel ezt most megcáfolja. Szó szerint idézzük:

  • „- Kettő nap alatt a kért összeget teljesítettük. Én azt kérdezem, hogy a fél millió forint volt kevés?
  • – Nem, nem, nem.
  • – Van nálam, meg tudjuk oldani ezzel nekünk semmi problémánk nincs.”

A felvételen állítólag egy olyan édesapa beszélget az elit középiskola alapítványának elnökével, akinek gyereke elbukott az írásbeli vizsgán, és szeretné, ha kenőpénzért cserébe gyereke mégis bejutna az iskolába. Az ATV híradójának nyilatkozott egy férfi, aki személyesen ismeri a hangfelvételen hallható apát. Azt mondja, a szülő egy ismerőse által került kapcsolatba a szervezet elnökével.

„Úgy hívta ezeket az ügyeket, hogy white card, tehát Hófehér kártyát kap a gyerek, ez többször elhangzik egyébként”

– fogalmazott Menyhért Mészáros László újságíró, egykori eötvösös diák.

Az állítás

László azt állítja, az apa 2020 februárjában, önvédelemből, egy belvárosi kávézóban készítette a felvételt, mert a megállapodással ellentétben, a pénzt nem a felvételi után, hanem – az iskolaigazgató lányának lakásfelújítása miatt – hónapokkal előbb oda kellett adnia. Aztán később állítólag újabb összeget kértek tőle. A teljes felvétel Menyhért Mészáros László szerint 35 perces, és a napokban kiderült az is, hogy a gyereket ért iskolai atrocitások miatt került nyilvánosságra a felvétel.

„Ez egy nagyon jó eszű, okos gyerek, és hát úgy fogalmazott, hogy szenvedett ott. (…) Emiatt hozta ki ezt a történetet most a napvilágra „

– fogalmazott.

Van máááásik!

A férfi még két ismert ember gyerekéről tud, aki fizetett azért, hogy az Eötvösbe járhassanak a csemeték. Az ATV híradója utolérte az iskola igazgatóját, ám ő egyelőre nem kívánt nyilatkozni, az iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány elnökét nem sikerült elérni.

A korrupciógyanús ügyben november óta a hatóság is vizsgálódik

Nyomoz a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, de a büntetőeljárás eredményessége miatt tájékoztatást nem adtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, és vizsgálja a hangfelvétel tartalmát.

Szerző