Határozatképtelen volt az Országgyűlés szerdai rendkívüli ülése, amelyet az ellenzék azért kezdeményezett, hogy a parlament tájékoztatást kapjon a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól.


A kormány, valamint a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt a tanácskozáson. Az ellenzékiek napirend előtt arról beszéltek, hogy az októberi önkormányzati választás után az ellenzéki vezetésű települések saját hatáskörben is tehetnek a klímaváltozás ellen.

Jobbik: a klímaváltozásról is hazudik a Fidesz

Jakab Péter (Jobbik) szerint a Fidesz még a klímaváltozásról is hazudik, ugyanis 2050-ben nem az lesz a kérdés, mekkora a rezsiszámla, hanem, hogy túléljük-e a klímaváltozást. Azt mondta, a rezsicsökkentést az veszélyezteti, amikor a fideszes politikusok bevásárolják magukat az energiaszektorba, vagy az, hogy a Fidesz a világpiaci árnál 40 százalékkal drágábban adja a gázt a lakosságnak.

Közölte, a fideszes polgármesterek ahelyett, hogy kikövetelnék minden településen élőnek az igazságos rezsicsökkentést, a kilencezer forintos rezsiutalvánnyal kampányolnak, és csak Orbán Viktornak akarnak megfelelni. Hozzátette: az ellenzéki jelöltek a lakosság bizalmából lesznek polgármesterek, az ő érdekeiket képviselik, ezért lesznek sikeresebbek is.

Hiányolta a kormányt, a Fideszt és „a nemzet bozótharcosát”, Kósa Lajost (Fidesz), aki a lángoló őserdőt bozóttűznek titulálta. „Kósa Lajos fejében nemhogy a bozót, hanem az értelem szikrája sem lángol” – fogalmazott.

MSZP: a szabad városok felléphetnek a klímaváltozás ellen

Tóth Bertalan (MSZP) azt mondta, a kormánypártok szerint nincs klímaváltozás, de ha mégis létezik, akkor biztos „valamiféle liberálszocialista, kommunista, biciklista, Soros-ügynök, migráns” találmány. Ez a hozzáállás az Orbán-közeli oligarchák érdekeit szolgálja, hiszen látni, hogy Mészáros Lőrinc hogyan terjeszkedik az energetikai piacon – közölte.

Elmondta, lehet, hogy most nem tudták a Fideszt „bekényszeríteni” a parlamentbe, de október 13-án lehet cselekedni. A közös jelöltekkel felszabadíthatják a magyar városokat a Fidesz-uralom alól – hangoztatta. Szerinte a győztes ellenzéki jelöltekkel az önkormányzatok is tenni tudnak a klímaváltozás ellen, energiahatékonysági beruházásokkal, a levegőtisztaság biztosításával, a tömegközlekedés szervezésével.

Párbeszéd: a városok saját hatáskörben is tehetnek a klímaváltozás ellen

Szabó Tímea (Párbeszéd) úgy látta, a magyar emberek többsége is tudja, ha most nem cselekszünk a klímaváltozás ellen, akkor gyerekeink, unokáink az élhető lakóhelyért, az élelemért és a vízért fognak háborúzni. Szerinte amikor a kormánypártiak nem jelennek meg egy ilyen nagyon fontos ülésen, nyíltan kimondják: „magasról tesznek a magyar emberek egyik legégetőbb problémájára és a gyerekeink jövőjére”.

Azt mondta, Orbán Viktor és kormánya Tarlós Istvánnal együtt tagadja a klímaváltozás veszélyeit és esélyt sem ad a magyar embereknek a felkészülésre. Október 13-án azonban a városok esélyt kapnak arra, hogy saját hatáskörben tegyenek a klímaváltozás ellen – hangoztatta. Hozzátette: Budapesten Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt arra készül, hogy „a megafonba idétlenkedő” Tarlós Istvánt leváltva, a fővárosiakat megvédje a közelgő veszélytől.

LMP: „betonba öntött, klímaszkeptikus” kormánya van Magyarországnak

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője a kormányoldalról szólva úgy fogalmazott: Magyarországnak „szinte betonba öntött, klímaszkeptikus” és „vak” kormánya van, a legnagyobb kormánypárt politikusai „nem látják az égő bozóttól az erdőt”, az éghajlatváltozást pedig „kommunista trükknek”, „politikai csatatérnek tartják”.

Hangsúlyozta: elvárják a miniszterelnökről és a kormánytól, hogy a magyar emberek érdekében felelős döntéseket hozzanak az éghajlatváltozással kapcsolatban és az ENSZ rendkívüli klímacsúcsán ennek megfelelően vegyenek részt.

Szerinte a miniszterelnöknek támogatnia kellene a klímavészhelyzet kihirdetését, a klímatörvény megalkotását, és egy klímaügyi és fenntarthatósági minisztérium létrehozását.

DK: a kormány alkalmatlan globális problémák kezelésére

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője a kormányt semmirekellőnek nevezve, arról beszélt: le kell váltani a jelenlegi kabinetet, mert alkalmatlan arra, hogy olyan globális kérdéseket kezeljen, mint a klímaügy vagy a menekültkérdés.

Az önkormányzati választásokról szólva úgy vélte: a kormánypárti polgármesterek asszisztáltak ahhoz, hogy önkormányzatok helyett újra tanácsrendszer legyen Magyarországon. Eltűrték, hogy elvegyék a településektől az iskolákat, eladták, elárulták a falvaikat, városaikat. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy polgárháborút szeretnének: azt akarják megmutatni, hogy lehet ennél szabadabb, önállóbb életet élni, és hogy a települések nem alávetettjei a végrehajtó hatalomnak. Felszabadítjuk ezeket a városokat és településeket, ez a választás erről szól – értékelt.

Az elnöklő Latorcai János a felszólalások után megállapította, hogy a Ház nem határozatképes. Jelezte: a Fidesz és a KDNP arról tájékoztatta, nem vesz részt az ülésen, ezért nem lát lehetőséget arra, hogy a határozatképességet helyreállítsák. Így bezárta az ülést. A parlament soron következő ülésének időpontját egyelőre nem közölték.

Közös klímaügyi fellépést követel a kormánytól az ellenzék

Az ellenzéki frakciók közös sajtótájékoztatón bírálták a kormánypártokat, amiért azok nem képviseltették magukat a parlament szerdai, rendkívüli, klímaügyi ülésén. Egyúttal felszólították a kormányt, a Fideszt és a KDNP-t, hogy vegyenek részt a klímaváltozás elleni közös fellépésben.

MTI/Soós Lajos

Az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Jobbik politikusai – független képviselőkkel kiegészülve – azt követően tartottak közös sajtótájékoztatót, hogy az ülést határozatképtelenség miatt be kellett rekeszteni a napirend előtti felszólalások elhangzása után.

Remélték, hogy Áder és Orbán is jelen lesz

Schmuck Erzsébet, az ülést kezdeményező LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, remélték, hogy a magyar állam- és kormányfő is megjelenik a parlamentben, és elmondják, tudatában vannak annak, hogy az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása. Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke hozzátette: bízott abban, hogy Orbán Viktor ismerteti, milyen radikális csökkentési célokat vállalnak, bejelenti egy klímatörvény elkészítését, valamint egy klíma- és fenntarthatósági ügyekkel foglalkozó minisztérium felállítását.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője hangsúlyozta, miközben az Európai Bizottság felmérése szerint a magyarok 96 százaléka komolyan aggódik a klímaváltozás miatt, a Fidesz egyetlen képviselője sem jelent meg az ülésen.

Pártpolitikától független álláspontot kell kialakítani

Nunkovics Tibor, a Jobbik képviselője úgy látta, a Fidesz megpróbálja elbagatellizálni a klímaváltozást és a fosszilis energiák használatára fekteti a hangsúlyt. A klímaváltozás ügyében pártpolitikán felül álló, közös álláspontot kell kialakítani, az ellenzék bármikor hajlandó leülni az ügyben a kormánnyal tárgyalni – szögezte le.

Gurmai Zita, az MSZP képviselője úgy fogalmazott: nem tudja eldönteni, hogy a kormány klímapolitikája a gonoszságon vagy a szimpla tudatlanságon alapul-e. Kiemelte, évente körülbelül hétszáz ember hal meg Magyarországon járműbalesetben, ami megegyezik a szénerőművek okozta egészségügyi problémákhoz köthető elhalálozások számával.

A kormánypárti politikusok „jövőgyilkosok”

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a klímaválság kérdése, az élhető bolygó és az élhető Magyarország megőrzése egyszerre az emberiség, Európa és a magyar nemzet ügye. Ebben az ügyben mindenkinek kötelessége eszmét cserélni, mert a megoldást csak közösen lehet megtalálni, Magyarországnak pedig nem fékeznie, hanem kezdeményeznie kell a közös európai fellépést – hangsúlyozta.

A fideszes képviselők azzal, hogy nem vettek részt az ülésen, elárulták az ország és az emberiség jövőjét, ha úgy tetszik, akkor a kormánypárti politikusok „jövőgyilkoskok” – mondta.

Bősz Anett (független), a Liberálisok politikusa azt mondta, az ország energiapolitikája szembe megy azzal a trenddel, amelyben a megújuló energiaforrások egyre nagyobb teret kapnak.

A klímakérdés az emberiségről szól

Szél Bernadett (független) arra szólította fel Orbán Viktort, hogy ő maga hívjon össze egy vitanapot, mert a klímakérdés ügye nem pártokról, hanem az emberiségről szól.

Arra a kérdésre, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a klímaváltozás ügyében meg akarja keresni az ellenzéki frakciókat, egységesen közölték, hogy akkor válaszolnak, miután a meghívó megérkezik hozzájuk.

Szabó Tímeától kérdezték, hogy napirend előtti felszólalásában Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt mellett kampányolt. Azt felelte, a gyermekeink, unokáink jövőjéért kampányol, ez pedig nem pártpolitikai kérdés.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét