Kiemelt hírek
A következő nemzeti konzultáció főszereplője: Kádár János!
Nem őrült meg a regnáló és mi sem, ezt a kérdésdömpinget nem a kormány kezdeményezi. A Népi Front nevű nyíltan kommunista nézeteket valló szervezet online nemzeti konzultációt indított Kádár Jánosról.
A Kádár-örökség
A Népi Front közleményben tudatja, hogy
„1989. július 6-án hunyt el Kádár János, a szocialista Magyarország egykori vezetője. A nevével fémjelzett korszak megítélése megosztja a magyar társadalmat. Köztünk vannak – sajnos egyre fogyatkozó mértékben – azok, akik átélték a Kádár-rendszer hétköznapjai és saját tapasztalatokkal rendelkeznek a szocializmus évtizedeiről. Az elmúlt 30 évben pedig felnőtt egy olyan generáció, amely csak a hivatalos (jobboldali) történelemírás alapján tudja megítélni a kádári időket.
E két generáció egészen másképp viszonyul a kádári Magyarország örökségéhez:
az idősebbek többsége pozitívan, míg a fiatalabbak elutasítóan vélekednek róla, köszönhetően annak, hogy a Kádár-rendszer hivatalos megítélése egy sor hazugságon alapszik. Napjainkban, amikor az Orbán-rendszert kiszolgáló történészek ipari méretekben űzik a történelem meghamisítását és átírását, kiemelt jelentősége van annak, hogy a fiatalok képesek legyenek az önálló, a hivatalos (és hazug) történelem-felfogást is kritizálni merő gondolkodásmódra.
Ennek jegyében indítjuk útjára a Nemzeti Konzultáció Kádár Jánosról nevű kampányunkat,
amelynek célja, hogy a fiatalok valós képet kaphassanak a Kádár-korszak valódi arcáról olyan emberek véleménye által, akik nem csak tanultak Kádárról, hanem éltek is abban a rendszerben. A Nemzeti Konzultáció eredményét 2019. július 6-án, Kádár János halálának évfordulóján fogjuk közzé tenni. Kérem, válaszolja meg az alábbi kérdéseket!”
Akit érdekel a dolog, ide kattintva válaszolhat a kérdésekre!
Szerző
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását