Connect with us

Kerítésen innen

A külügy többszáz milliót fizetett az Ön pénzéből át nem vett koronavírus-tesztekért. Hogy mindezt miért? – Olvassa!

Holoda: senki nem tudja, mennyi lesz a piaci ár, amit majd augusztustól kell fizetni kell az átlagon felül fogyasztóknak
Megosztás

Cirka 280 millió forintot fizetett ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az egyik koronavírus gyorsteszteket is beszerző cégnek, a Pro Conceptnek úgy, hogy magukat a teszteket a nem is vette át – derítette ki a HVG.

A minisztérium megváltozott megrendelői igényekre hivatkozott, de valamiért mégis fizetett

Szerintük a kifizetett pénz nem a tesztek ára, hiszen az végül nem kellett nekik, hanem kapcsolódó költségeket fed le.

Mindez annak a júniusi szerződésnek az egyik passzusából derült ki,

amelyet a külügyminisztérium a hvg.hu közérdekű adatigénylése után adott ki, mikor a 300 milliárdos lélegeztetőgép-beszerzésekről érdeklődtünk. A Pro Concept ugyanis mindkét beszerzésben érdekelt volt. A júniusi szerződésből kiderül, hogy a 280 millió forintot a Pro Concept nem a tesztekért, hanem a

„lemondásból és egyéb, a tárolásból eredő költségek (mint a kezelési, szállítási, érkeztetési, stb.)” fejében kapta,

azt azonban nem tudni, hogy ez az összeg hogyan viszonyul a cég által beszerzett gyorstesztek árához, ahogy az sem világos, hogy cég másféle teszteket is behozott-e.

A szerződést a HVG szerezte meg Szijjártó Péter helikopterminiszter tárcájától:

Arról már írtunk, hogy Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigénylése nyomán kiderült, mely cégektől vettünk teszteket. Kicsit sem meglepő módon vannak rajta olyan cégek, amiknek semmilyen látható közük nincs az egészségügyhöz, és olyanok is, amiket nem sikerült név alapján azonosítani.

Mindenesetre milliárdos tételekről van szó, a pénz elköltése nehezen követhető.

kísértetjárta

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük