Nálunk az ünnep a melegebb éghajlatra való küldözgetés terepe, amolyan “anyátok napja”! – Ezen a hétvégén tegyük azt, amire ez az időszakot kitalálták: szeressük halottaink emlékét, hátha ez az élőkre is átsugárzik!

A nyugati világban  a mostani  három napos ünnepnek az egyes napjai földrajzilag eltérő (kulturális) hangsúlyokat kapnak, jóllehet a keveredések okán sokan nem csupán azt nem tudják pontosan, hogy melyik nap melyik, hanem azt sem, hogy mi ezeknek a háttere, jelentése.

Egy kis kultúrtörténet, vagy még sem

Október 31: Halloween

November 1: Mindenszentek

November 2: Halottak napja

Én sem fogom felfejteni az eredettörténeteket, csupán annyit jegyzek meg, hogy szinte az összes keresztény ünnepnek megvan a maga mitológiai, pogány háttere, azaz az egyházak a szakítások helyett inkább átértelmezik ezeket. Megesik az ilyesmi világi környezetben is.

Így lehet például ellenforradalomból szabadságharc.  Avagy így lehet teljességgel elhallgatni (épp holnap  t.i. október 31-én) az őszrózsás forradalmunkat.

Október és november fordulója azonban speciális üzeneteket is hordoz

Lényegében három napon keresztül azokra emlékezünk, akiknek nincs kifejezetten személyre szabott ünnepük, bár őket is belevesszük a mindenkit jelentő sokaságba, a szentektől a pórnépig mindenkit. Lényeg: emlékezetünkben komoly szerepe van eleink életének. A nyugati egyházak ezzel a megoldással egy nagyon fontos igényt elégítenek ki. Nevezetesen a vitatott (vitatható), sok esetben egyetlen személyhez, egyedi eseményhez kötött ünnepek feszültségeit oldják azáltal, hogy behatároltak egy három napos periódust, amikor mindenki arról emlékezik meg a múltból, akire csak akar. Bármi is történt elhunyt hozzátartozóinkkal, barátainkkal, tehát elgyengülésben, betegségben, balesetben, dicsőségben, avagy akár szégyenben is haltak meg, ezeken a napokon nekik is jár fény a visszapillantó tükörből.

A hitéleten túl a közösségszervezők, azaz a politikusok is vehetnének példát az ilyen megoldásokból.

Sok országban, kiváltképp a kellően felvilágosultakban a nagyon fontos nemzeti ünnepeken igyekeznek mérsékelni a pátoszt, és sokféle megoldásba, rendezvénybe csavarják a jeles nap jelentőségét. Szabadnap, vonulások, díszszemlék, műsorok stb. A megannyi népünnepélyi elemet azonban törekszenek a lehető legkevesebb aktuálpolitikai beszéddel fűszerezni, ezzel is segítve az ünneplők, megemlékezők egységét, azaz a figyelmüket egy irányba terelik, azon belül viszont mindenki azt gondol, amit akar.

Jobb helyeken tehát az igény párosul az önmérséklettel, jóllehet kisiklások mindenkor adódhatnak

A nép békés ünneplésre vágyik, a politikusok pedig ezt viszonylagos tiszteletben tartják. Nem úgy az ún. más helyeken, például minálunk! Itt az ünnepek lényege sajnos abba torkollik, hogy az egyes főemberek erőnek erejével kifacsarnak valamit az adott nap üzenetéből, azt jelentősen felturbózzák, majd kijelentik jó hangosan, hogy aki nem úgy gondolja, az bizonyosan ordas, gonosz, s mi több, nemzetellenes. Szóval, minálunk az ünnep tulajdonképpen a melegebb éghajlatra való küldözgetés terepe. Amolyan “anyátok napja”.

Magyarországnak egy állami és két nemzeti ünnepe van, a vallásos eseteket nem számítva. Számomra mind a három felemelő, még akkor is, ha egyébként mindegyik kapcsán bőséggel említhetők árnyoldalak.

Augusztus 20-án az államalapításról emlékezünk meg, s kevésbé gondolunk bele, hogy Szent István királyunk alighanem a leginkább véreskezű, egyben legkönyörtelenebb uralkodónk volt. Ennek ellenére a nagy mű felépült, jóllehet a magyar állam a történelmünk nagyobbik hányadában idegenek kezén volt.

Március 15-e valószínűleg a legtisztább ünnepünk, viszonylag kevés szépséghibával. Ha nagyon kötözködni akarunk, akkor talán a legtöbb gyilkosságot hozó nacionalizmus megszületését kell ide kössük, miközben az Aradon (és később) kivégzett honvéd tábornokok többsége vérségileg nem volt (egyáltalán, vagy teljesen) magyar, hogy a szellemi háttérről gondoskodó, legnagyobb nemzeti költőnket, a vérében legkevésbé sem magyar Petőfi Sándort se hagyjuk említés nélkül. Mégis, a magyar nemzet vérségi definíciója javarészt idáig nyúlik vissza, holott a polgári forradalmak sajátja, hogy a bármilyen etnikumú pórnép (polgárság) is jogokat kapott az uralkodó arisztokráciával szemben.

Október 23-a talán a leginkább sérülékeny nemzeti ünnepünk, elsősorban a még élő szemtanúk okán. Kommunistákkal az élen a kommunizmussal szemben, miközben a nép java demokratikus szocializmust akart, ám az éledező szélsőségekre és provokátorokra hivatkozva, ráadásul magyar kérésre a szovjet Vörös Hadsereg fojtotta vérbe.

És hát igen, a fő megmondók főként ezeken a jeles napokon szokták a legnagyobb hülyeségekkel megspékelt, leginkább megosztó mondataikat elsütni

Valójában elég lenne egyetlen állami/nemzeti ünnepet tartani, ezzel is mérsékelve fentebb említett kísérőjelenségeket.

Ezen a hétvégén viszont tegyük azt, amire ez az időszakot kitalálták. Beszédek nélkül. Szeressük halottaink emlékét, hátha ez az élőkre is átsugárzik!