Ez a nap
A magyar kormány kilóra eladja a munkavállalókat
Láncokkal rögzítette magát az esztergomi Suzuki-gyár kapujához az MSZP-alelnök. Komjáthi Imre a kilóra eladott munkavállalók védelmében tart tiltakozó performanszot, és addig nem is menne el, amíg egy döntéshozó nem tárgyal vele. A szocialista politikus konkrét ügy kapcsán demonstrál.
Az akció az egész rendszerről szól
A Suzuki ugyanis kirúgta azt a 14 éve a cégnél dolgozó, kétgyerekes családapát, aki jobb híján a gyár előtti parkolóban alapította meg a Vasas helyi alapszervezetét – mint a Népszava korábban megírta, a férfit azonnali hatállyal, munkája minőségére hivatkozva bocsátották el. Komjáthi ugyanakkor hangsúlyozta, nem csak a vállalatról szól az akciója, hanem az egész rendszerről:
„A magyar kormány kilóra eladja a munkavállalókat, kiszolgáltatja őket a nagytőkének és elfojtja a szakszervezetek törekvéseit.”
Szerinte a suzukis eset mellett azért sem szabad szó nélkül elmenni, mert az élő példa lenne minden nagyvállalatnak, hogy következmények nélkül sanyargathatják a magyar dolgozókat. Komjáthi arról is beszélt, hogy a Suzuki szerinte más szabályokat is megsértett: hőségriadó idején szabálytalanul foglalkoztatták a munkavállalókat. A több mint 33 fokos csarnokban nem biztosították nekik a pihenőidőt és a tiszta ivóvizet. Ráadásul, jogsértően nem engedték be gyártelepükre a Vasas Szakszervezet alelnökét, aki a helyi szervezeti tagokkal akart egyeztetni.
Néhány órával a leláncolás után az MSZP Facebook-oldalán egy újabb videó jelent meg, ezen az látszik, hogy kisbuszok érkeztek, amik pont úgy álltak be, hogy a tiltakozó politikust ne lehessen észrevenni.
A felvételt a szintén MSZP-s Nyakó István készítette, aki azért ment a gyárhoz, hogy vizet vigyen a magát a kerítéshez láncolt Komjáthinak. Nyakó nem járt sikerrel, ugyanis egy biztonsági őr eltávolította őt a gyár területéről.
A videóban Nyakó meg is szólal,
a vele szembeni intézkedés közben azt kérdezi:
Ciki a dolog, hogy ne lássák a dolgozók?
Ezzel arra utalt, hogy a kisbuszok szerinte azért érkeztek, hogy politikustársát a műszakváltás elől elrejtsék.
Harcolni kell a jogokért
Az akciót Török Zsolt (MSZP) filmezte aktivistaként, s közben arról beszélt, hogy harcolni kell a jogokért, hiszen csak a régióban 20-30 százalékkal jobban keresnek a magyaroknál az azonos pozícióban dolgozó, horvát, lengyel és cseh munkások.
Komjáthihoz végül nem suzukisok, hanem rendőrök jöttek. Egy udvarias rendőrnő pedig már-már riporterként faggatta az MSZP-s vezetőt a demonstráció okairól. Beszélgetésükből fokról fokra vált egyértelművé, mennyire lesújtó a helyzet: a Vasas korábbi forgalomlassító akciói sem hatottak a vállalatra, a média pedig egyre kevésbé foglalkozik az üggyel.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat