Ez a nap
A Magyar Suzuki szerint a „hőség nem játék” és „komolyan veszi dolgozói megelégedettségét”
A keddi nap híre volt, hogy láncokkal rögzítette magát az esztergomi Suzuki-gyár kapujához Komjáthi Imre, az MSZP-alelnök. A szocialista politikus konkrét ügy kapcsán demonstrált megfűszerezve azzal az információjával, hogy a gyár a hőségriadó idején szabálytalanul foglalkoztatták a munkavállalókat. A Suzuki közleményben cáfol….
A Magyar Suzuki még a magát feleslegesen, önszántából a kerítéshez láncoló képviselőt is többször vízzel kínálta és itatta…
A fenti mondattal kezdi közleményét a gyár sajtósa, amit eljuttatott szerkesztőségünkhöz, amit alább szó szerint tesszük közé:
„A képviselő téves információk birtokában kezdett figyelemfelkeltő akciót. A munkavédelmi követelmények teljesülése tárgyában a keddi napon tartott ellenőrzés során a Komárom-Esztergom-Megyei Kormányhivatal tatabányai Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Munkaügyi és Munkavédelmi osztálya ugyanis semmilyen szabálytalanságot nem talált.
A Magyar Suzuki Zrt. a törvényi előírásokon túlmenően
olyan intézkedéseket hozott, amelyek könnyítik és segítik a dolgozók munkavégzését. Az esztergomi Suzuki-gyár évek óta meghatározott intézkedési rend és szigorú szabályrendszer szerint tesz eleget annak, hogy hőségriadó esetén is biztosítsa az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeit. Az irányadó 3/2002 (II.8) SzCsM-EüM rendelet pontosan szabályozza, hogy az effektív hőmérsékletet (EH) hogyan kell megállapítani.
Ennek megfelelően a vállalat a gyár minden üzemében több mérési ponton, különböző időszakokban mért hőmérséklet légsebességgel korrigált számítása adja meg az effektív hőmérsékletet, amelyet speciális mérőműszerekkel mérnek. A mérések eredménye alapján a Magyar Suzuki Zrt. hőségszünetet rendelt el 2019. június 14-én és 15-én.
Az üzemek területén egész évben korlátlanul elérhető hűtött víz és szódavíz,
illetve a vállalat a hőségre való tekintettel a hazaszállításkor is biztosított vizet a dolgozóinak. A dolgozói megelégedettségét szem előtt tartva a hőséggel terhelt időszakban ezt indokoltnak tartotta.
A vállalat a jövőben is kiemelt figyelmet fordít
arra, hogy megteremtse a munkavállalók számára a lehető legoptimálisabb munkakörülményeket. Komolyan veszi a munkavállalóit és ezt elvárja másoktól is, ezért tisztelettel arra kéri a köz- és gazdasági élet szereplőit, hogy felelőtlen vádaskodások helyett körültekintően tájékozódjanak állításaik valóságtartalmával kapcsolatban.
Ugyanakkor a Suzuki ezúton is megerősíti, hogy a szándékos rosszhírnévkeltés esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket.”
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?