Koronavírus
A magyarok egyharmada 1 hónapig sem húzza ki fizetés nélkül!

Koronavírustól fertőzött mindennapjainkat meglehetősen felrázta a letargia-közeli állapotból, amikor Orbán miniszterelnök belengette, -azóta erről csend van- hogy ha nagyon akarjuk, bezárnak a sulik, de akkor nem kapnak fizetést a tanárok.
Ezt sokan letudták fordítani „orbánról magyarra”és nem volt benne köszönet!
Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója közösségi oldalán számolt be a 2019 novemberében készített közvéleménykutatás adatát.
A magyar lakosság megdöbbentően kevés anyagi tartalékkal rendelkezik.
A 2019 novemberében megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) monda azt, hogy 1 hónapra sem elegendő a megtakarítása – az aktívak körében 32 százalék ez az arány.
További majd’ egyharmad (29 százalék) úgy nyilatkozott, hogy 1-2 hónapig húzza csak ki – aktívak körében ezzel pont megegyező az arány.
Tehát nagyon sokan, nagyon hamar, komoly bajba kerülnek
ha elbocsátják őket, vagy nem tudnak dolgozni menni, és nem kapnak fizetést. Sokkal többen, és sokkal nagyobb bajba kerülhetnek, mint más európai, vagy akár környező országban.
Több országban már léptek:
Dániában ?? és Ausztriában ?? a fizetés bizonyos arányát az állam állja az érintett időszakokban, Hongkongban minden érintett automatikusan kap a számlájára egy összeget, és USA-ban is ezt tervezik. Más országokban a járulékfizetésre kapnak kedvezményt a munkaadók.
Így az egyéni fizetések kiesésének kezelése terén hazánkban is meglehetősen gyorsan lépnie kell a kormányzatnak, hogy megelőzze a még nagyobb bajt.
A Publicus Intézet Népszava Online megbízásából 2019 novemberében készített kutatásának részletei itt olvashatóak.

Szerző
Friss
- Magyar Péter össze-vissza sapkás közönség előtt „naggyűlt”
- Orbán -ezt- az ígéretét betartotta: éles a „dpk” weboldal
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson
- Buszbérbeadók, ne izguljatok, ‘lesz Békemenet, akár 2 is!’
- Panyi Szabolcs: Bayer Zsolt mégiscsak a mi kutyánk kölke, Magyarországról való kitiltás nélkül ‘gyűlöletbeszélhet’?
- Tusványos 2025 – Punnany Massif – Népszabadságos póló – áthúzott KDNP-logó