Kerítésen innen
A munkavállalók bére emelkedik, ám a nyugdíjak ezt nem követik
A főváros vezetése szeretné létrehozni a Budapesti Idősügyi Tanács intézményét. Ez a különböző szervezetek rendszeres fórumaként segítené a fővárosiak nagy többsége által támogatott program végrehajtását – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapesti Nyugdíjas Parlament keddi ülését megnyitó beszédében.
A rászoruló idősek téli támogatása
„Folyik a munka, amellyel megpróbáljuk összehangolni a budapesti kerületi szociális rendszereket annak érdekében, hogy minden fűtési szezonban a rászoruló idős emberek legalább 20 ezer forint támogatást kapjanak” – jelentette ki a főpolgármester.
Karácsony Gergely a fővárosban élő idősek önszervező szervezetei, tagozatai, klubjai, körei és csoportjai előtt arról beszélt, hogy az elmúlt időszak politikájának vesztese a magyar nyugdíjas társadalom volt. Azt mondta, miközben Magyarországon a munkavállalók végre kikövetelték maguknak a magasabb béreket, a nyugdíjak emelkedése ezt messze nem követi.
A gazdaság közös nyereségéből a nyugdíjasok nem kaptak
Hozzátette: amikor a gazdaság állapota miatt lehetőség nyílt arra, hogy javítsanak az emberek élethelyzetén, akkor a közös nyereségből a nyugdíjasoknak is részesedniük kellett volna.
„Mi nem ígérünk könyöradományokat, a Fővárosi Önkormányzat nem tudja átvenni a kormány szerepét, de végrehajtja azt a programot, amelyet a budapestiek csendes többsége támogatott. Ennek a programnak két nagyon fontos pillére van, amely az idős társadalmat különösen érinti: az egyik a szociális ellátórendszer, főleg a lakhatással összefüggő kiadások támogatása, a másik pedig az egészségügy” – közölte.
A főpolgármester megjegyezte, Németországban az egy főre jutó CT-berendezések száma 35-ször annyi, mint Magyarországon, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a fejlett országok közül Magyarországon halnak meg a legtöbben rákos megbetegedésben.
Az emberi életnél nincs fontosabb!
Karácsony Gergely hangsúlyozta: a kerületek által működtetett járóbeteg-ellátásnak hozzá kell jutnia az országos költségvetési szinthez mérve kerekítési összegnek számító forrásokhoz, amelyekkel meg tudják hosszabbítani a budapestiek életét.
„Bizonyára nagyon fontos, hogy Magyarországon legyen atlétikai világbajnokság, de az emberi életnél nincs fontosabb ügy” – mondta.
Elhangzott az is, hogy a főváros elkezdi a budapesti idősotthonok fejlesztését, kapacitásuk bővítését.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz