Connect with us

Kerítésen innen

„A napelem az új dohánybolt?” – eddig 5,6 milliárd forintnyi közpénz landolt Tiborcz-partnernél!

nemzeti-napelem
Megosztás

Amíg mindannyian – és szóban a kormány is- a koronavíruson pörgünk, meg azon, hogy üresek a boltok egyes polcai, meg, hogy elfogyott az amúgy nem túl hatékony szájmaszk, addig Tiborcz István és a haverok súlyos milliárdokat szakítanak, most éppen a napelembiznisz csúcsra járatásával. Nem tanultunk a közvilágításbizniszből?


Koronavírusos időben a bizniszelés egy pillanatra sem szünetel….

Úgy tűnik nem fogta még fel a regnáló és csapatai, hogy a vírus nem válogat, nem kér párttagkönyvet és a határkerítésre is fittyet hány, úgyhogy a szóban forgó milliárdokat inkább a megelőzésre és a gyógyítás elősegítésére kellene fordítani, már csak az Ő érdekükben is. Ha már másból nem értenek….

Bódis András, a valaszonline.hu újságírója utánajárt és kiderítette, hogy az állam látványosan „túlszereti” a Tiborcz-partnereket: a Válasz Online összesítése szerint eddig 5,6 milliárd forintnyi közpénz indult meg feléjük – ingyenes kölcsön és tőkeinjekció formájában.

„Napelempark-telepítésben a legnagyobb energetikai mogulok nyomába eredt egy érdekcsoport, amelyet szikével sem igen lehet leválasztani a miniszterelnök vejéről…”

Bő három hete Orbán Viktor évértékelő beszédet mondott,

amely a klímavédelmi akcióterv meghirdetésében csúcsosodott ki. Ennek egyik pontja –

„a következő tíz évben a kormány meghatszorozza a naperőművek kapacitását”

– azonban nem is annyira újszerű. A miniszterelnök már 2018-as eskütételét követően úgy fogalmazott, hogy

„az új napelemparkok, valamint Paks II. a tiszta és fenntartható energiatermelés élvonalába emelik majd Magyarországot”.

Mindez mit jelent a számok nyelvén?

A szaktárca háttérdokumentációja szerint az ország jelenlegi 1000 megawattos napenergia-termelő teljesítménye 2030-ra meghatszorozható, azaz 6000-re növelhető. E vállalás „brutalitását” érzékeltetendő: a Paksi Atomerőmű kapacitástömege jelenleg 2000 MW. Miként ebben a cikkben már jelezte a portál,

a hazai naphasznosítás főalakja az Orbán Viktor sportbarátságát élvező – az említett eskütétel idején a parlamenti karzaton helyet foglalt – Adnan Polat kíván lenni.

A lényeg a lényegben, hogy – miként ebből a gyűjtésből is kiolvasható – a magyar energetikai mogulok egyelőre legfeljebb 15-25 MW-nyi naperőművi kapacitással rendelkeznek. Tehát

aki például 61 hektárnyi összterületen 26 MW-os teljesítményt tud felmutatni – mint a Tiborcz Istvánnal szimbiózisban működő, alább bemutatandó lobbikör – már nagykutyának számít.

A cikk ezen pontján megismerteti a portál az olvasókkal

a Gyüre, Herend, Mezőberény, Keszü és Siklós települések napelemparkjait uraló Sájer Gábort, illetve az őt segítő Dicső Lászlót és Figura Ferencet. Mindhármuk esetében a Tiborcz-kapcsolatra összpontosítunk; másra nem is nagyon tudnánk, hiszen ezek a „csúcsmenedzserek” leginkább a miniszterelnök vejéhez való közelségük miatt érdekesek.

A további részletekért kattintson!

Az eddigi összegeket egymás mögé téve kihirdetjük tehát a végeredményt. A Gyüre, Herend, Mezőberény, Keszü és Siklós településekre „bebútorozó” Sájer-kör 2018 februárja óta 3,9 milliárd és 149,5 millió forintnyi ingyenes kölcsönre szerződött a magyar állammal, továbbá – mint írtuk – a Carion-alapból származó 2,2 milliárd 70 százaléka is közpénz-jellegű forrás. Ami azt jelenti, hogy

a klímavédelmi akcióterv megelőlegezéseként 5,6 milliárd forint már elindult az államtól Tiborcz bizalmasai felé.

-állapítja meg a cikk írója. Mit lehet ehhez hozzátenni? Amíg hagyjuk, -mit hagyjuk? szinte kiköveteljük- hogy akár az életünk árán is hülyének nézzenek minket, addig az egyedfejlődés azon szintjén állók, akik jelenleg megteszik velünk, nem lesznek belátóak. Esetleg a közös karanténban elgondolkodnak ők is, ki tudja?

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Hivatalos: megváltozik a parkolási rendszer Budapesten - Városi Kurír

  2. casino en ligne

    2025.05.19 08:33 at 08:33

    Hello there! I could have sworn I’ve been to this blog before but after
    reading through some of the post I realized it’s new
    to me. Nonetheless, I’m definitely delighted I found it and
    I’ll be book-marking and checking back frequently!

    casino en ligne
    Hello There. I found your weblog using msn. That is an extremely
    well written article. I will be sure to bookmark it and come back to learn more of your
    useful info. Thank you for the post. I will certainly return.
    casino en ligne
    Hi would you mind letting me know which web host you’re working with?
    I’ve loaded your blog in 3 completely different internet browsers and I must say
    this blog loads a lot quicker then most. Can you suggest a good internet hosting provider at
    a honest price? Kudos, I appreciate it!
    meilleur casino en ligne
    I’m really enjoying the design and layout of your
    blog. It’s a very easy on the eyes which makes it much more enjoyable for me to come here
    and visit more often. Did you hire out a developer to create
    your theme? Outstanding work!
    casino en ligne francais
    Hi there, I think your website might be having
    browser compatibility problems. Whenever I
    take a look at your blog in Safari, it looks fine
    however when opening in IE, it has some overlapping issues.
    I simply wanted to provide you with a quick heads up!

    Aside from that, great blog!
    casino en ligne France
    Hi to all, for the reason that I am actually keen of
    reading this web site’s post to be updated on a regular basis.
    It carries nice stuff.
    casino en ligne
    Generally I do not read post on blogs, however I would like
    to say that this write-up very pressured me to take a look
    at and do it! Your writing taste has been amazed me.
    Thank you, very great post.
    casino en ligne France
    I just like the valuable info you provide to your articles.
    I’ll bookmark your weblog and check once more right here frequently.
    I am reasonably certain I will be informed a lot of new stuff right right here!

    Good luck for the following!
    casino en ligne
    These are actually fantastic ideas in about blogging.
    You have touched some pleasant things here.
    Any way keep up wrinting.
    meilleur casino en ligne
    Thanks in favor of sharing such a fastidious opinion, post
    is pleasant, thats why i have read it fully
    casino en ligne francais

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük