Bulvár
A sokkolós rablót járókelők tartóztatták fel (le?)

Egy középkorú férfi ment be 2019. szeptember 24-én egy Bajcsy-Zsilinszky úti pénzváltóba, ahol egy sokkolóval megtámadta a 72 éves alkalmazottat, a kasszából kivett többmillió forintot és elmenekült a helyszínről.

Rá akart duplázni!
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, akiről jó minőségű térfigyelőkamera felvétel készült.
Az eset után egy hónappal egy Andrássy úti pénzváltóból érkezett riasztás a rendőrségre, ahol egy ismeretlen férfi 2019. október 27-én reggel szintén egy elektromos sokkolóval fenyegette meg az üzletet nyitó alkalmazottat, akit a nyomaték kedvéért többször meg is ütött. A nő megnyomta a pánikriasztót, a támadó ekkor pénz nélkül elfutott a helyszínről, azonban két járókelő látta az esetet és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a feltételezett elkövetőt.
A terézvárosi rendőrök percek alatt a helyszínre értek és elfogták a 49 éves budapesti M. Tamást, aki menekülés közben eldobta a sokkolót, amit a nyomozók megtaláltak. A férfi előállításakor kiderült, hogy korábban a gyanú szerint ő rabolta ki a Bajcsy-Zsilinszky úti pénzváltót is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztálya a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Hasonló, az archívumunkból
Friss
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
- ’15 éve folyamatosan ugrik a lovénk kattintás nélkül is’ – reagálta egy hozzászóló Orbán keddre rendelt gyűlöletkeltésére
- A Reichstag égése
- Szijjártó 1.000 milliós zászló-molinó rendelése Balásy cégénél landolt (tátott száj-emoji!)