Budapesti hétköznapok
A taxisok kiakadtak, állítják, nem drogdílerek – a kivétel meg erősíti a szabályt….
Nagyon kiakadtak a taxisok Niedermüller Péter újra kétértelműre sikeredett kijelentésén, amiben azt találta mondani a 444.hu-nak adott interjújában, hogy „…Nincs semmi szükség arra, hogy ott bőgesse mindenki a motorját, és én gond nélkül kiszorítanám a taxisokat is, mert ők is viszik a drogokat egyik helyről a másikra….”
Nem is igaz…..
Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) visszautasítja a VII. kerületi polgármester azon kijelentését, amely szerint a taxisofőrök szállítják a kábítószert
– mondta az OTSZ elnöke az M1-aktuális csatorna keddi műsorában.
Metál Zoltán Niedermüller Péternek arra a sajtónyilatkozatára reagált, amelyben a polgármester azt mondta, hogy a Belső-Erzsébetvárosból kitiltaná a taxisokat mert
„ők is viszik a drogokat egyik helyről a másikra”.
Aki ennek az ellenkezőjét tapasztalta volna, az azzal a kevés kivétellel találkozott, akik mégis….
Az elnök szerint ezzel a politikus a teljes taxis közösséget lebűnözőzte, és ha nem kér bocsánatot, megteszik a szükséges jogi lépéseket
Országszerte több mint tízezer taxis dolgozik és még egyiküknek sem vonták vissza drogterjesztés miatt az engedélyét. Átgondolatlan az a javaslat, amely szerint a polgármester kitiltaná a taxikat a bulinegyedből, mert ez az intézkedés sem az ott lakók, sem a turizmus érdekeit nem szolgálná
A fővárosnak nem bűnözőnek, hanem partnernek kellene tekintenie a taxisokat
a környezet védelme érdekében, amelyért az elmúlt években, modern, környezetkímélő autók üzembe állításával sokat tettek a taxisok
-folytatta ellenvéleményét Metál Zoltán.
Az mindenesetre biztos, hogy Niedermüller Péternek elkelne egy jó kommunikációs vezető, akinek meg is fogadja az intelmeit.
Szerző
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását