A tömegből nézve – így látta Lendvai Ildikó a demonstrációt

Zenével kezdődik, zenével végződik. Mármint a program a Rákóczi úton, a Vas utca sarkán, ahová legalább tízezren vonultunk a Műegyetemtől. Illetve én kicsit csalok: a Veres Pálné utcában lakom, így a pesti rakparton csatlakozom be.

A Hír tévé hamar kiszúr, ránk akarja sütni, hogy juj, mégis csak vannak politikusok a tömegben

Politika helyett apámról mondok egy mondatot, színházi ember volt. Pártjelvényt máskor se hordok, nemcsak a rendezők kérése miatt nincs rajtam, de ha már jelkép, előkapartam a szekrényből egy piros-fehér csíkos sálat.

A hírtévések -helyes fiatal lány, nyugodtan vonulhatna az egyetemistákkal, de szegény máshová szegődött- elmondják, már Karácsonyt is „lebuktatták”, ő is itt van, de többen más pártokból is.

Karácsony persze minden csoportból kimagaslik, nem dolgoznék vele illegalitásban, ha akarna, se tudna elbújni, de miért is akarna?

Szóval a zenék

Először az Egmont nyitány, a zeneművészetis hallgatók szimfonikus zenekarának online ajándéka. Botfülem van, de ezt még én is felismerem, talán, mert kisgyerekként 56-ban sűrűn hallhattam a kis néprádiónkból. Anyám néha az ablakba is kitette.

A rádiósoknak akkor ki kellett költözniük a Bródy Sándor utcából, egy közvetítőkocsiból adták a műsort, újra meg újra lejátszva azt a néhány kihozott zeneszámot, amelyek valahogy a szabadsághoz kötődtek. Legtöbbször az Egmont nyitányt, Beethoven kísérőzenéjét Goethe színdarabjához.

Egmont, gróf létére, a felkelő németalföldiek élére állt, Fülöp király elfogatta és kivégeztette. Nagy Imre-sors, kommunista helyett grófi változatban. A zene szomorú akkordokkal indul, később diadalmas erővel hömpölyög, mert mégis, mégis az a győztes, akit látszólag legyőztek.

https://youtu.be/c3HJemtdKCk

A műsor végén Horváth Aladár, a Civil Roma Parlament vezetője konferálja be a Free Roma Groupot

A SZFE himnuszává-indulójává vált „Sej, a titkos egyetem”-et játsszák. Először lassabban, aztán, ahogy mondják: „cigányosan”, pattogósabb ritmusban. Dobognak a lábak a tömegben. A két zeneszám között a színművészetisek összeállítása 1956 tiszteletére, (nagyon jó!), majd beszédek. Az egyik a „Titkos Egyetem”, a többi egyetemnek a SZFE ellenállásával szolidáris hallgatói szövetsége nevében. 100 színésznő lenyűgöző kórusa Weöres Sándor szövegét énekli.

Az új törvényről beszél egy orvosnő és egy műtéti szakasszisztens

„Free SZFE, free eü!”-kiáltja a végén. Egy pécsi pedagógus az oktatás bajairól beszél. Három nagy szakszervezeti szövetség sok-sok szervezete képviseletében az egyik szakszervezető vezető ígér és kér szolidaritást.

Lehet, hogy a szó legjobb értelmében válik valóra az Orbán által szívesen idézett mondás: „összenő, ami összetartozik?”

Még talán nem nőtt össze. De már összeér.

Forrás

Nagy Ervin: "egyszer csak lesz egy generáció, aki nem hajlandó félni tovább"!