Banánköztársaság
A törvény betűje – Avagy lopás-e a plakáterdő gyérítése
Na végre! Megtudhattuk a rendőrségtől, hogyan lehet megúszni a választási gazemberkedést, mit is kell vallani, ha például rajtakapnak, amint letépkedjük kampányidőszakban a nekünk nem tetsző párt vagy jelölt plakátjait, hirdetményeit. A példa elvileg követendő – köszönet a rend éber őreinek az écáért –, de azért gyakorlatilag még ne kapkodjátok el…
A vizsgálat lezárult…
Mint a hvg.hu beszámolt róla a rendőrség elutasította a feljelentést, és lezárta az ügyét annak a tetten ért aktivistának, aki még az EP-választás előtt szedett le és gyűjtött össze egy Fidesz-logós furgonba 36 MSZP-s plakátot. Bár az ipse beismerte a rongálást, a győri rendőrség vizsgálati osztálya mégis elutasította a feljelentést, le is írván, hogy „a cselekmény nem bűncselekmény”.
A „dolog elleni erőszakkal” elkövetett lopás gyanúja miatti nyomozást ugyanis avval zárták le, hogy a plakáttépdeső a vallomása szerint csak azért szedte le az ellenzéki párt hirdetményeit, hogy azokat a szelektív hulladéktárolóba vigye.
És most kéretik nagyon figyelni!
A rendőrség (a Btk.-ra hivatkozva) magyarázattal is szolgált: az lop, aki „idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa”. Ám, ha nem az eltulajdonítás a cél, hanem az „ideiglenes használat, a használhatatlanná tétel vagy más” (mint ebben az esetben a közterületre kitett ellenzéki plakátok begyűjtése és „elkukázása”) – nos, az nem számít lopásnak! Hókuszpókusz, volt bűncselekmény, nincs bűncselekmény! Ennyi a trükk.
A győri MSZP-sek persze még panaszt tesznek a rendőrség elutasító határozata ellen, ezért aki tutira akar menni, hogy büntetlenül megússza a kormánypárti plakáterdő-irtást, azért még várjon egy hangyányit. Kiderülhet: mégis akad olyan jogi csűr-csavar, amivel legalább a látszat kedvéért mégiscsak elmeszelik picinyt a győri „plakátgyűjtőt”, nehogy má’ az ellenzékiek simán kihúzhassák fejüket a hurokból, ha hasonlóval próbálkoznak…
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
1xslots промокод при регистрации 1xslots games
2025.01.29 02:59 at 02:59
ускоренная ускоренная индексация сайта http://board.eternityrpc.com/thread-7-post-16477.html#pid16477 промокод на скидку алиэкспресс 2022 активные прогон сайта хрумером https://ragnarok.ch/forum/viewthread.php?thread_id=139342 автоматический прогон по трастовым сайтам
промокод на скидку додо https://btpars.com/home.php?mod=space&uid=3229891 екапуста промокод на скидку 2022 https://yandexforum.ru:443/member.php?u=295877 как сделать ускоренное индексирование страниц сайта http://vidrodzhennya.in.ua/index.php?subaction=userinfo&user=somberegg53 прогон сайта через хрумер https://nordgoldjobs.com/forum/user/39276/
соколов купон на скидку что такое прогон сайта http://yinyue7.com/space-uid-1015843.html промокод на скидку сбер http://sglpw.cn/home.php?mod=space&uid=460047 сбермегамаркет промокод на скидку https://www.varranger.com/vforum/index.php?action=profile;u=36674
промокод на скидку http://geolan-ksl.ru/forum/user/85133/ качественный прогон по трастовым сайтам пит стоп купон на скидку http://smartars.biz/gnuboard5/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=31527 бесплатный автоматический прогон сайта
сервис индексации сайта ламода купоны на скидку 2022 промокод на скидку конга http://radshir.com/list/index.php?subaction=userinfo&user=DoctorLazutaMn индексация сайта это процесс
сайт без индексации купоны на скидку в рестораны москвы купон exist ru на скидку http://snyglobal.com/bbs/board.php?bo_table=online&wr_id=18849 бесплатные прогоны по трастовым сайтам http://shichaoliuluntan.com/home.php?mod=space&uid=330187
прогон сайт по каталогам прогон сайта купить полностью закрыть сайт индексации http://zqykj.com/bbs/home.php?mod=space&uid=276829 прогон на трастовых сайтах http://nsdessert.isoftbox.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=121006
слоты с бездепозитным бонусом за регистрацию прогон сайт база сделали прогон сайта http://tkdheadquarters.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=120836 ускоренная индексация сайта в поисковых системах бесплатно аскона промокод на скидку
мелбет букмекерская контора pin casino зеркало https://sovsekretno.net/ демо казино Москалькова Татьяна Николаевна порно https://vestnik-jurnal.com/ казино гта 5 казино смотреть онлайн бесплатно казино на деньги kent casino регистрация casinos xyz Чулпан Хаматова 1xbet официальный сайт
http://site1501.ru