Banánköztársaság
Áder János aljassága

Hogy Áder János, a köztársaság nélküli Orbánia fideszes „köztársasági elnöke” aljas ember, eddig is tudtuk. Ám az a briganti tempó, amellyel semmibe véve a tiltakozásokat, aláírta az Akadémiát megnyomorító gyalázatos „törvénymódosítást”, nem hagyható szó nélkül.

A tény, hogy aláírta, aligha lepett meg bárkit – és mégis…
Az ember csak egy pillantást vet az Akadémiát támogatók hosszú és tekintélyes listájára, és elgondolkodik: ha ez a tiltakozás nem késztette töprengésre, nem késztette arra, hogy saját zalaptákolmány-bíróságuk elé utalja a „törvénymódosítást”, akkor tényleg semmi sem rendítheti meg… Hihetetlen elvetemültség!
Persze, naivitás volna azt gondolni, hogy Áder bármilyen értelemben „köztársasági elnököt” próbálna meg játszani. Fideszes pártkatona ő, aki magától is tudja, mit kell tennie – hát még akkor, ha parancsot kap. Nem számít semmi!
Nem számít ama 54 perc galád pimaszsága, az utána következett tengernyi hazudozás; nem számít a szakmai háttéranyagok hiánya, az „elképzelések” kidolgozatlansága. Nem számít semmi ahhoz képest, hogy egy dologban bizonyosak lehetünk: megvannak vagy legalábbis formálódnak az elképzelések arra, hogyan fogják az EU-tól kapott pénzt a maguk céljaira fölhasználni. Nem is látszik más kiút, mint az, hogy az EU gondoskodjon arról, a támogatáshoz a „kormány” ne férhessen hozzá: ha másképp nem megy, hát úgy, hogy nem ad egy petákot sem.
Áder bármire kapható pártkatona
Ez a „törvénymódosítás” persze így is a zalaptákolmány-bíróság elé kerül; de nyilván másképp kezeli majd a társaság, mint ahogy Áder beadványát kényszerült volna kezelni. „Tárgyalja” majd – ki tudja, mikor…
Nem tartoztam azok közé, akik Ádert bármennyire is becsülték volna – sosem vártam tőle semmit. De mindeddig alpári gyalázásától is tartózkodtam. Ám most leírom: Orbánia „köztársasági elnöke” gerinctelen szolga, bármire kapható pártkatona: bajszos szar csupán. Olyan valaki, akire illenek Őze Lajos szavai a Megáll az időből:
„Még a szar is le van szarva.”
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek, Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
Boncz Katalin
2019.07.12 16:30 at 16:30
Mit kell ezen csodálkozni, ő ilyen, meg az egész brancs is ilyen,hol van még egy olyan ország,ahol semmit-tevéssel ennyit lehet keresni és még alá sen kell semmit írnia. Még egy ország a VILÁGON sincs időnként megjelenik valamiféle „fogadáson” bár választhattak volna tőle egy fokkal jobb képűbb
„uram-bátyámat”, mert ő meg a „bólogató” „Jánoson” kívül, ő lehetne a
Savanyú JÓSKA tipikus megtestsítője.A betyársági-szint az stimmelhet a
Savanyú Jóskáéval (elég „jónevű betyár volt,!” utána lehet nézni a wikipédián! Valóban élő személy volt!!
Chariot
2019.07.12 19:45 at 19:45
Könyörgöm, nevezzük át Dobzse Jánosnak!
Fuchs Tamás
2019.07.14 15:07 at 15:07
Gusztos úr minden szavával maximálisan egyetértek.