Kerítésen innen
Ajvé! „A miniszterelnök kivételes képességű személyiség, aki nem tud mást adni, mint önmagát”
Kövér László régi haverja a miniszterelnöknek, ha ő állít róla valamit, az biztosan helytálló. Ha ezt vesszük alapul, akkor nem várható változás: tovább a faltörő kos útján, aki nem buta, csak bátor.
Kivételes = változásra képtelen?
A bölcs ember tanul hibáiból, megérti, hogy mit rontott el és változtat rajtuk. Persze ez csak azokra igaz, akik hibáznak. Nem úgy a tökély, ami nekünk adatott. Halkan jegyezzük meg, hogy minél barázdáltabb az emberi agy, annál jobban tudja, hogy mit nem tud.
Kövér László beszélt az MTI-nek a kedves vezetőről és az általa kijelölt jövőnkről. Biztos abban: vannak, akiket meglepett, hogy Orbán Viktor a kormányfői eskütételt követő parlamenti beszédében 2030-ig terjedő időszakra vázolta elképzeléseit. Ez ugyanakkor szerinte csak azokat érhette váratlanul, akik nem ismerik őt eléggé, és azokat, akik nem gondolnak abba bele, hogy az európai politikának éppen az a legnagyobb rákfenéje, hogy olyan politikusai vannak, akik csak a következő választási kampányig terveznek.
„Ilyen politikusokkal van tele Európa és ettől olyan Európa, amilyen”
Minden marad a régiben, csak az ellenség személye cserélődhet
Az Országgyűlés elnöke Orbán Viktorhoz fűződő több évtizedes kapcsolata és tapasztalta alapján nem vár markáns változást a kormányzati stílusban, a miniszterelnöki szerepfelfogásban.
„A miniszterelnök kivételes képességű személyiség, aki nem tud mást adni, mint önmagát”
Hozzátette, maga is kíváncsian várja, hogy a miniszterelnöki megnyilatkozásokban megjelenő, a kormányfői irányítói és vezetői szerepkör közötti különbségtétel mit jelent.
„Abban viszont mindenki biztos lehet, hogy Orbán Viktor továbbra is domináns, vagy az eddigieknél még dominánsabb szereplője lesz a kormányzatnak”
Konzultatív kormány?
Reméli, hogy a most kezdődő ciklusban a kormány még inkább konzultatív, még inkább érdemi munkakapcsolatba kerül azokkal a frakciókkal, amelyek a hátországát biztosítják.
„Elsősorban a parlamenti államtitkároktól várom, hogy naponta konzultáljanak a saját szakterületükön politizáló képviselőkkel”
Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni olyan témát, amelyben az ellenzék és a kormányoldal konszenzust tud kialakítani, azt válaszolta, mást sem tesz 28 éve, csak ezt elképzeli.
„Erről álmodom, erre vágyakozom, és aztán soha nem érkezik el az a pillanat, hogy ilyet lehet találni”
Szerinte, ha az elmúlt 28 év legsúlyosabb válságainak egyikében, a migránskrízisben sem sikerült egyetértést kialakítani, még a Jobbikkal sem, amely
„fél téglával a mellét döngetve magát a legnemzetibb erőnek titulálta”,
akkor nem biztos, hogy reális erről beszélni. Pedig, ha valakik, akkor a Fidesz arról nevezetes leginkább, hogy lesi a lehetőségét annak, hogy a „három harmadot” képviselje. Nem az egészet!
Kövér háznagy fegyverkezik – magánhadseregnyi felszerelést rendelt
Szerző
Friss
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?