Blogbazár
Aki kalapácsnak képzeli magát, az mindent szegnek lát. Ez a baj!
Hogy az az érzésünk, már mindent a kurv@ propaganda, na meg a bosszú – politikai, személyes, infantilis, közösséget pusztító bosszú – iránti olthatatlan vágy itat át.
Hogy úgy tűnik, nincs már normális gesztus,
megszólalás, tett, amit ne valami szánalmas hátsó gondolat vezérelne.
Hogy miközben az ember csak kapkodja a levegőt,
látva a Pesti úti tragikus képeket, a madárcsontú kis öregek riadt szemeit, ahogy néznek ki az őket kórházba szállító busz ablakain megtörten, az a kérdés dobol valahol mélyen az agyunkban: ugye, a vár zajszigetelt-temperált-fertőtlenített-védett, milliárdos-puccos termeiben ugyanúgy kétségbe van esve mindenki, mint mi, a képernyők előtt?
Hogy talán elhibázott kormányzati stratégia „csupán”
ami itt történt, és nem valami egészen más?
Hogy valakik most levonják a konzekvenciát,
és azt tudják mondani: pokoli nagyot tévedtünk-tévedtem?
Hogy a kormányzati hiénákat,
akik máris politikai fegyvert, mocskos, aljas, hazug propagandát kovácsolnak emberek, idős betegek tragédiájából, nem titkoltan tort ülni, revánsot venni Budapesten, a szabad világon, valaki – tán a gazda – lábhoz hívja, visszaparancsolja, megköti, szájkosarat rak rájuk?
Hogy a vezénylő tábornok nemcsak a győzelmeket, de a vesztett csatákat is majd magára vállalja?
Mondják azt, hogy aki kalapácsnak képzeli magát, az most az önkormányzatokat, a társadalom javát, legalább most, de nem szegnek látja!
Szerző
