Állati
Aki nem hódol be a Fidesznek, annak coki!
Gémesi György 1990-óta Gödöllő polgármestere. Két cikluson keresztül parlamenti képviselő volt, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének megalakulása óta elnöke. A közelmúltban Új kezdet néven pártot alapított. Gémesi egyike azon politikusoknak, aki közvetlen közelről vett részt a rendszerváltásban, van összehasonlítási alapja az elmúlt 27 évről.
Törvénybe iktatták a korrupciót
A gödöllői polgármester nemrégen a Magyar Nemzetnek adott érdekes interjút. A jövő évi választás tétjének Magyarország jelenét és jövőjét tartja:
” Stabilnak látszik a Fidesz támogatottsága, de fél év alatt még sok minden történhet. Nem kell azonban azt hinni, hogy itt mindennek vége lesz, ha újra győznek. Miért lenne vége?” /……./ „Voltak ebben az országban elég csúnya és súlyos történelmi idők. Most is rezeg a léc, már ami a jogállamiságot és a demokráciát illeti. Megkérdőjeleződik az alkotmányosság vagy például a sajtószabadság. Elmondhatom a véleményem, de nincs kinek. Pártkatonák irányítják a közmédiát; évek óta nem jártam a köztévénél. A vidéki lapok is kormány közeli tulajdonba kerültek.”
Gémesi úgy látja, ma már olyan szinten mosta át az emberek agyát az állandó sorosozás és migránsozás, hogy az már hosszútávol is káros
„A kormány azonban az állandó migránsozással eltereli a figyelmet a mindennapi problémákról, mint az egészségügy, a közoktatás, a fiatalok elvándorlása. A legutolsó téma előbb-utóbb működésképtelenné teszi az országot. Kik fogják gyógyítani a magyarokat? Mélyszegénység van az ország jelentős részében. Sok a szegény és kevés a gazdag, a szakadék pedig egyre nagyobb közöttük. Ráadásul korrupcióban tocsog az ország.”
Reális cél a kisebbségi kormányzás
Gémesi György szerint, és ő mint polgármester naponta szembesül is ezzel, az országot behálózta a korrupció, a közpénzek útja követhetetlen
” Lassan 28 éve vagyok ebben a műfajban, de ilyen szintű korrupciót én még nem láttam. A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit. Ha meg netán egy polgármester politikai funkciót vállal, akkor ellehetetlenítik. Ennek két bevett módja, hogy visszautasíthatatlan pályázati, beruházási ajánlatokat kap, a másik pedig, hogy fenyegetést, amitől aztán csöndben marad. Ez a korrupció magasabb szintje, a pénz már nem fér bele a borítékba. Ez a törvénybe iktatott korrupció.”
A jövő évi választások legnagyobb eredményének azt tartaná, ha a Fidesznek nem lenne abszolút többsége:
„Ne dönthessen el mindent egyedül, ne legyen korlátlan hatalma. Legyen koalíciós kényszer, akár jobbra, akár balra, vagy kisebbségi kormányzás. Ezt nem fogják szeretni, és szerintem ez reális cél.”
Saját pártja választási felkészülésével kapcsolatban elmondta:
„az elején a Momentummal és az LMP- vel képzeltük el az együttműködést. A Momentummal tárgyaltunk, de nem volt partner….” /…../ „most az LMP- vel letesszük az asztalra a megállapodásunkat, talán emiatt más együttműködési tárgyalások is felgyorsulnak. Minden új együttműködésről az LMP- vel közösen döntünk.” /…/ ” a választási együttműködést a december 2-át követő héten lehet aláírni. A mi választmányunk már jóváhagyta.”
Gémesi György érdekes gondolatokat fogalmazott meg az önkormányzatisággal kapcsolatban is.
„A kormánynak nem szívügye az önkormányzatok autonómiája. A kormányt minden zavarja, ami önálló életet él. Szerintük az önkormányzatok csak akkor funkcionálnak jól, ha a finanszírozással rövid pórázon tartják őket, és kiszolgáltatott helyzetben vannak. ” /…./ ” Óriási veszélyben van az önkormányzatiság, erős centralizációs törekvések vannak.”
(Forrás: Magyar Nemzet)
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….