Alföldi Róbert: Akaratlanul belecsúsztam egy ellenálló szerepbe

Az Orbán Viktor által vezetett politikai rendszer megszilárdulását a kultúra irányításának visszavétele is kíséri. Interjú Alföldi Róberttel, az egyik utolsó művésszel, aki nyilvánosan is szembeszáll a hatalommal. Magyar sorozatunk negyedik és egyben utolsó része ez a beszélgetés. A Mediapart francia portálnak adott interjú magyar fordítása.

Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatója volt 2008-tól 2013-ig, addig, amíg el nem távolította a hatalom. Napjainkban is folyamatosan rendez, anélkül, hogy bármilyen intézményhez kötődne. A próbaidőszak egy nagyon hosszú és megterhelő napján találkozunk vele. Néhány nappal később van legújabb rendezésének, a Chicagonak a premierje. A rendező felfokozott állapotban van, és ez az első találkozás is nehézkes : én az újságíró, bátorkodtam fotót készíteni a próbáról, melyet határozott kérésére azon nyomban meg kell semmisítenem. Feszült hangulatú találkozás egy ellenséges közegben alkotó művésszel.

Mesélje el nekünk, miért távolították önt el a Nemzeti Színház éléről ?

Alföldi Róbert : Az utolsók egyike voltam azok közül, akik még szabadon vezették az ország egyik legjelentősebb kulturális intézményét. 2013-ban a szerződésem gyakorlatilag nem lett meghosszabbítva. Az Orbán Viktor vezette kormányok ekkorra már a kulturális intézmények élére saját kádereiket ültették. Ez ugyanígy érvényes a kis színházakra is. Rendszeresen azzal vádolnak, hogy politikai színházat csinálok. De én egyáltalán nem így tekintek a szakmámra. A darabjaimban olyan társadalmi kérdéseket, problémákat vetek fel, melyek a politikai pártoktól teljesen függetlenek. Az igazság az, hogy manapság ezt a munkát a hatalom nem díjazza. Nem szereti, ha az emberek kérdéseket tesznek fel. Ezért távolítottak el.

Melyik darabon dolgozik ma?

Most az Átriumban játszunk, ez egy magánszínház Budapesten, ami semmilyen állami szubvencióban nem részesül. A Chicago című előadás egy musical, mely egyáltalán nem klasszikus feldolgozásban kerül színpadra. Két lányról szól a történet, akik sztárok akarnak lenni, de fogalmuk sincs róla hogyan. Csak a siker jár a fejükben. Ez egy nagyon felszínes álom. Hogy hogyan érjék el a sikert, konkrétan mit kell érte tenni: azt nem tudják. A darab arról szól, hogy miként vesznek el az ötletek, tervek…

Egy korábbi darabjában, Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című német filmjét adaptálta. Miért?

Azért érdekelt ez a történet, mert ebből az 1974-ben forgatott filmből láthatjuk, hogy a német társadalom negyvenvalahány év alatt alapjaiban értékelte át a másik kultúrából érkező emberekhez való viszonyát. A jelenlegi magyar társadalom, a hatalom hatékony támogatásával, a másság gyűlölete felé halad.
Érezzük, ahogy 1974-ben a német társadalom fog csikorgatva küzd. De szépen lassan elindult az elfogadás irányába. Ellentmondásos az, ahogy a mi országunk védekezik a migránsok ellen. Miközben a magyarok 95%-a soha nem is látott még migránst.
Ali, a marokkói migráns Németországban egy autójavítóban dolgozik. A színdarab az „idegen” figuráját személyessé teszi. Ali nem más, mint Ali, már nem csak egy migráns. Az emberi történetre koncentrálva lehet személyes kapcsolatot kialakítani vele, viszonyulni hozzá.
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapott ez az előadás, és még mindig nagy az érdeklődés a darabjaim iránt. Ami viszont nehéz helyzetbe hoz, az az, hogy anélkül, hogy akartam volna, belecsúsztam egy ellenálló szerepbe. Bármit teszek, mindig nagy visszhangja van. Pillanatnyilag nagyon sok energiámba kerül, hogy csak a munkámra összpontosítsak.

Egy másik, Magyarországon nagyon ismert rendező, Schilling Árpád

(a Mediapart 2014-ben készített vele interjút) bejelentette, hogy elmegy Magyarországról. Hamarosan Franciaországban fog letelepedni. Gondolkodott már azon, hogy elhagyja Magyarországot?

Nagyon fontos nekem az, hogy a saját környezetemben maradjak. Nap mint nap feltesszük magunknak a kérdést, hogy ne menjünk-e el. Maradok, mert úgy hiszem, hogy csakis itt, a hazámban érezhetem igazán, hogy mi történik a nagyvilágban. Itt érzem az életet – nem ugyanúgy érezném, ha idegenként élnék máshol. Ameddig dolgozhatok, maradok. Ami elszomorító az az, hogy a szakma hagyta elmenni Schilling Árpádot. Egyetlen érvet sem tudtunk felhozni azért, hogy visszatartsuk. Azt kellet volna mondanunk: ʺNe menj el!ʺ És ezt senki nem tette meg közülünk…

Gondolja, hogy rosszabb lesz a kulturális szférának most, hogy Orbán Viktor az ország élén megkezdte megszakítás nélküli harmadik ciklusát?

Igen, teljesen egyértelmű, hogy rosszabb lesz, és nemcsak financiálisan. Már most a kulturális szektor központosítása zajlik. Ez azt jelenti, hogy egyre több dolgot, mint például a támogatások elosztását vertikálisan (felülről) fogják eldönteni. A független alkotó műhelyek eltűnhetnek. Ez szorosan kapcsolódik Orbán Viktor választási kampányában hangoztatott fenyegetéséhez: ha nem rá szavazunk, akkor lesújthat a bosszúja.

Van még Magyarországon a színháznak közönsége?

Hogyne! Négy évvel ezelőtt bemutatott darabjaim ma is műsoron vannak. Az Őrült nők ketrece például már a 200. előadásnál jár. Meg kell jegyezni, hogy Budapest egy külön világ Magyarországon.
Valójában úgy érzem, mintha egy kuktában lennénk, mint a kommunista időkben: vannak dolgok, amiket nem mondhatunk ki nyilvánosan, de cinkosság, szolidaritás van azok között, akik nem azt a pályát pártolják, amelyen Orbánnal halad az ország. Azok a helyek, melyek a hatalomtól függetlenek, mint ez is itt, direkt módon fejezik ki magukat. Ebben az értelemben a színháznak van felelőssége.

Ez a beszélgetés a negyedik és befejező része a Mediapart által készített sorozatnak, mely 2018. június 4-12. közötti magyarországi tartózkodás alatt jött létre.
( A sorozat első cikke a magyar parlament által hozott civil ellenes törvényről szólt. Június 21-én jelent meg. A második cikk olyan személyek elbeszélései, akik közelről kísérték figyelemmel Orbán Viktor 1989. óta tartó politikai pályafutását. Június 29-én jelent meg. A harmadik cikk néhány nappal később jelent meg, a nyugat-magyarországi Csorna kisvárosáról szóló riport, ahol a szavazók döntő többsége a hatalmon levő Fideszre szavaz.)

Szerző: Amélie Poinssot

Forrás

Fordítás: alfoldi.fb

Lehet, hogy mégis lehet? – kiállnak a művészek Alföldiért, magukért és Önért is!

Alföldi: Ha már nem lehet sehova se menni, akkor el kell menni

A Veiszer-Alföldi beszélgetés kihozta az állatot a Fidesz-médiából