Kerítésen innen
Álproblémákra álmegoldások – kommentelték Rétvári bejelentését az iskolába bevihető cuccok jogszabályi tiltásáról
Rétvári Bence bejelentette: Szeptembertől továbbra is minden tárgy bevihető lesz az iskolába, amely a tanulást segíti, de az nem, amely a tanulást akadályozza, vagy a diákok testi épségét veszélyezteti – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken este a Facebook-oldalán.
Rétvári Bence azt írta, társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az iskolákba be nem vihető, illetve korlátozottan bevihető tárgyakról szóló jogszabálytervezetet. A javaslat szerint szeptembertől tilos lesz olyan tárgyat az iskolába bevinni, amely
- a közbiztonságra veszélyes,
- amelyet a Büntető törvénykönyv, illetve a szabálysértési jogszabály tilt,
- valamint amely 18 éven aluliaknak nem értékesíthető.
Nem tiltott, de használatukban korlátozott tárgyak a mobiltelefonok és más okoseszközök
A jogszabály betartatásáról az iskolának kell gondoskodnia, a pedagógus ezért jogosult lesz a jogszabály betartásának ellenőrzésére
– írta.
A jogszabálytervezet szeptembertől felhatalmazza a pedagógusokat, hogy ellenőrizzék, behozott-e a diák magával az iskolába közveszélyes eszközt.
Arról nem osztott meg részleteket a közszolga, hogy miként képzelik a fentiek végrehajtását:
- motozás, táskaátkutatás?
- Ja és arról sincs információ, hogy ki végzi el ezt a nemes feladatot -amikor a tanárhiány az egekben- és mikor: még az intézménybe lépés előtt, az utcán, vagy az osztályokban az első becsengetéskor?
- Ahogy azt sem említette az államtitkár, hogy mi történik a tárggyal, ami „lebukik”? Elveszik -ki, mennyi időre, hol őrzik, ki felel azért, ha bármi baja esik, kap-e róla elismervényt a diák?
- Szintén homály fedi, hogy a srácokat hány éves koruktól -6, 10, 14- vetik alá az efféle vegzálásnak?
Rétváriék csak Önért….
Ez az új rendelkezés diákok és tanárok biztonságát szolgálja. Az iskolában a gyerekeknek biztonságban kell lenniük, ezt a jogszabályoknak is elő kell segíteniük
-szögezte le a posztban az államtitkár. Rétvári Bence hozzátette,
egyre több hazai és nemzetközi kutatás támasztja már alá, hogy a diákok iskolai figyelmére, koncentrációjára, teljesítményére egyértelműen rossz hatással van a korlátlan iskolai mobiltelefon használat.
Figyelem, megvan a bűnbak:
„…nehezebb a tanárnak úgy fenntartani a diákok figyelmét 45 percen át a tanórán, ha közben vagy akárcsak az óraközi szünetekben a diákok az ingergazdag mobiljaikon függenek….”
Értik, ugye? Nem az a gond, hogy amelyik tanár nem a száraz egyentananyagot adja le, arra ugyan figyelnek a diákjai, de felfigyel rájuk a „hatalom is” és sokukat a kirúgás veszélye fenyeget, amiből következik, hogy ha tehetik elhagyják az állami iskolát és olyan intézményt keresnek, ahol a gondolkodás, a kétkedés, a vita alapfeltétel és nem büntetendő cselekedet.
Újra Rétvári….
A kormány digitális konzultációjában a tanárok és igazgatók többsége szükségesnek tartotta az iskolai mobilhasználat szabályozását, mert a mobil eltereli a diákok figyelmét. Ha a tananyag elsajátításához a mobil is szükséges, akkor a tanár engedélyével bevihetik tanórára is a mobilt.
„Amikor tehát az okoseszköz a tanulást szolgálja, akkor a diákok használhatják, de amikor a tanulást akadályozzák, akkor nem. A szabályozásra az iskolai teljesítmény javítása érdekében van szükség”
– fogalmazott az államtitkár hozzátéve -és bizonyítva, hogy „van ott érző szülői lélek”-
„…fontos ugyanakkor, hogy természetesen megmarad a diák lehetősége a mobil használatára az iskolaidő előtt vagy után, szükséges esetben a szüleikkel a kapcsolatot ezen keresztül is tarthatják…”
Tessék mondani, ki dönti majd el, hogy mi számít „szükséges helyzetnek”? Mert ugye ez mást jelent egy 6 évesnél és egy 14 évesnél. Írásban kell majd a nebulónak benyújtani két példányban, vagy elég kikéredzkedni a kijelölt személy színe elé, ott kivárni, hogy ráérjen és pár mondatban elővezetni a kérelmet?
Személyes….
Halkan jegyzem meg, hogy 4 unokámból 3 altalánosiskolás korú, különböző tanintézményekbe járnak -magán- és közoktatás vegyesen- és mindegyikük esetében évek óta a fentiek szerint „vágyott” rend szerint használják a mobiljaikat. Nincs bárki általi ellenőrzés, tudják a szabályt -tanítási idő alatt kikapcsolva várják a készülékek a szekrényeikben, -mint Pom-Pom a mesében, amikor reggelenként úgy búcsúzik barátjától, hogy „Megvárhatlak, Picúr?”- hogy eljöjjön újra az „Ő idejük”.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat