Banánköztársaság
Ami belefér! És ami már nem fér bele….
Hatalmas a Fidesz (no és persze keresztyén hittestvéreik) szíve a NER-ben! Belefér a gránitszilárdságú, gumírozott alaptörvény, a törvényesített lopás, a közalkalmazottak, a szegények, a nyugdíjasok ismétlődő kisemmizése, a százmilliárdokat felemésztő hülye focimánia, az Európai Unió állandó szidalmazása, miközben újra és újra nyújtjátok a mancsotokat a közösség támogatásáért.
Mindez bőven belefér
Harminc évig belefért Szájer József – másságával együtt is -, sőt nem csak hogy belefért, hanem ki-tüntetett figyelmet kapott, s abban a pillanatban, midőn belefáradt a közjóért végzett hatalmas munkába és benyújtotta lemondását, a Fidesz ízibe‘ nagy nyilvánosság előtt meg is köszönte neki feledhetetlen munkálkodását. Helyes!
Nyugállományba vonuló, különösen hasznos polgárától egy rendes közösség így búcsúzik.
Ámde mi történt?
Egy-két nap alatt kiderült, hogy a lemondás okai között sajátos elemek is szerepeltek. Na és?! Akkor mi van? Akkor már az van, ahogyan az Úr megmondta:
„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harminc éves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük“
No hát urak és hölgyek, ti ilyenek vagytok
Harminc évig félrenéztetek, s jól tettétek, mert semmi közötök hozzá, hogy a balsorsverte delikvens kit szeret és hogyan szeret. Vagyis az egészen fontos valakik mássága a ti soraitokban is elfogadható volt. Belefért! Belefért hosszú ideig, egészen addig, amíg a messzi idegenben, a fő ellenség székhelyén botrányos körülmények között ki nem derült, hogy a mindig példamutatóan erkölcsös Szájer József élete nem egészen olyan, mint a többségé, s nem olyan, mint amit ti fennen hirdetve elvártok élőtől, holttól, családtól, még meg sem született gyermektől.
Egyszerűen szólva a fejetekre borult a bili, s most aztán mosakodtok a magatok megszokott módján, de mindenek előtt tüstént kivetettétek magatok közül a minden elkövetett disznóságotokban évtizedekig hű társatokat.
<<< Ha „kibontaná” az ügy részleteit… >>>
Amíg a nagy sokaság nem tudta, veletek volt; amint lebukott, az út szélére, sőt az árokba löktétek
Ilyenek vagytok ti fideszesek, ilyen emberek. Álszent hazugok. Ez a ti illiberális szolidaritásotok, ez a ti keresztyén hitetek, ez a ti keresztény szabadságotok. Menjetek már végre a fészkes fenébe!
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…