Nem könnyű körültekintőnek és gyorsnak is lenni egyszerre. Amikor az ember annyira igyekszik, hogy „tűvé teszi magát”, nagyon könnyen kiderülhet a forró pitéről, hogy valami egészen más „meleg dolog”. Így történt ez Gór Csaba II. kerületi önkormányzati képviselővel is.
A patrióta esete a lángpallossal
A képviselő úr egy „lakossági” bejelentést osztott meg közösségi oldalán, még a lakossági bejelentés matricát is oda varázsolta a felháborodott sorai mellé, amiket azért vetett papírra, mert:
„Lakossági bejelentést kaptam, miszerint a hidegkúti régi temető környékét egyesek ismét szemétlerakónak használják”
A bejegyzés, amelyben a továbbiakban az önkormányzat gyors segítségét sürgeti a környezetkárossítás ellen, hétfőn kora délelőtt kelt.
A kerület polgármestere, az MSZP-s Örsi Gergely példás gyorsasággal reagált a képviselő segélykérésére, amelyet így fejezett be és gondolataival egyet kell értenünk:
„A szemetelők ellen határozottan fel kell lépni, hiszen mindannyian szeretnénk tiszta, rendezett körülmények között élni”

Az intézkedés már múltidő
A polgármester gyors válaszában megnyugtatta a képviselőt, hogy szó sincs új illegális szemétlerakóról, ahogy azt Ő vizionálta, éppen ellenkezőleg, az önkormányzat felkérésére képeztek a könnyebb elszállíthatóság érdekében szemétkupacokat azok az önkéntesek, akik segítettek megtisztítani a temető környékét.
A polgármester posztjából az is kiderül, hogy a Gór Csaba bejegyzésében látott szeméthegy a bejegyzés megjelenésekor már több mint másfél napja nem is létezett, mert elszállították. Örsi Gergely közösségioldaláról mindez ki is derült, hiszen akkor -azaz vasárnap- ő szintén „ki is posztolta” de izibe.
Ezek után csak az lehet a megfejtés, hogy a képviselő urat felültették aki -ahogy bevezetőnkbe írtuk- nem volt elég körültekintő, és azonnal lecsapott az infóra.
Archívumunkból
XVIII. kerületben lakik? Tudja, hogy rákkeltő méreg veszi körül?
