Ez a nap
Applebaum: Orbán Viktor a populista internacionálé büszkesége
Orbán Viktor modern egypártrendszert épít – állítja Anne Applebaum. A Pulitzer-díjas történész szerint a magyar politikai válságát mutatja, hogy komoly emberek is elhiszik az összeesküvés-elméleteket, amelyeket Soros György köré font a hatalom. Applebaum a CEU-n tartott előadást megelőzően adott interjút a HVG-nek.
Ebből idézünk néhány részletet:
„Az áprilisi választások Magyarország és a szomszédjai miatt fontosak. Ezeknek az országoknak a következő években el kell majd dönteniük, hogy az unió tagjai akarnak-e maradni. Számos kelet-európai országban próbálnak tőkét kovácsolni az euroszkeptikus álláspontból, és ennek nem lehet más a vége, mint hogy önszántukból távoznak, vagy kirakják őket a közösségből.Nem tudom, hogy ez az EU szempontjából egzisztenciális kérdés lenne, de Magyarország számára az.”
„Orbán más utat futott be, mint ennek a (populista) mozgalomnak a prominensei. A liberális fősodorból érkezik a konzervatív pártcsalád érintésével. Őt inkább hibrid politikusnak látom, aki kölcsön vett populista technikákat, és azok előnyét tapasztalva sodródik a szélre. Az ő rendkívülisége inkább abban rejlik, hogy hatalmon van, és miniszterelnökként képviseli ezeket a nézeteket.”
„Putyin számára az Orbánnal kialakított kapcsolat jelentős nyereség, hiszen Oroszország hangjaként szolgál az uniós döntéshozatalban és a nemzetközi porondon egyaránt. Azt nem tudom, Magyarország elég jelentős-e ahhoz, hogy igazán fontos legyen Moszkva számára.”
„…egy sokmilliós ország rettegése egy filantróp alapítványától teljes abszurditás. Az pedig, hogy ezt a képtelenséget komoly emberek ismételgetik, annak a jele, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem ismerem a Fidesz belső dinamikáját, hogy értsem a folyamatot, de kívülről látva ez egy vicc.”
„…Orbán egy modern egypártrendszert épít. Ebben a politikai rendszerben a többi párt nem tud versenybe szállni, mert a választási rendszer, az igazságszolgáltatás és a sajtóviszonyok átalakítása lehetetlenné teszi bárki más győzelmét.”
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk