Banánköztársaság
Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
Nekem rettentően tetszenek a kutyások, mondhatni telitalálat minden hülyeség, amellyel szóban, tetteben, tüntetésen bemutatják a felnőtt(?) magyar társdalom működésének fonákját. Nagyon kreatív ötlet ez a „Legyen minden egyforma!” (Kínában egy időben ez volt a módi.) De hol van a korábban megígért ingyen sör és az örök élet? Tudom, dolgoztok rajta, nem megy minden egyszerre. De a jó isten szerelmére! Szavaljatok inkább, ma van a magyar költészet napja! Ne üljetek be önkormányzatokba, meg az Országgyűlésbe, mert ott felelős döntéseket kell hozni közpénzekről, intézményekről, élő emberekről és emberi életekről, s az ilyesmiben a hülyéskedés nem illendő, és nem is áll jól.
Nézzétek csak meg!
A Fidesz 4+15 éve úgy tesz, mintha kormányozna, fölöttébb eredményesen műveli, mert fő célja megvalósul(t): javaink java az ő zsebükbe vándorolt.
A miniszterelnök jóformán minden pénteken a nemzeti főadón hülyíti a népeket, és a népek (eddig) fegyelmezetten hülyültek is, merthogy eltűrték, hogy kifosszák, megalázzák, elbutítsák őket olyannyira, hogy félrevezetett milliók még most is ezt a kormányt támogatják. Pedig elég borzasztó, amikor Orbán Viktor igét hirdet privát rádiójában. Akkor is, ha úgy hiszi, úgy gondolja, akkor is, ha csak beszél és mondja. Folyamatosan hazudni minden kérdésre minden válaszban – azért ez egészen kivételes képesség.
Ezeket most illene sorba venni, de minek?!
A kíváncsiak olvassák el, a mazochisták (mint legutóbb én is,) hallgassák meg. Nekem a magyar költészet napján Orbán Viktor miniszterelnök rádiójátéka után először Berzsenyi 1810-ben írt sorai jutottak eszembe:
A magyarokhoz
„…Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldult védfalábólRak palotát heverőhelyének …”
Beleférnek ezek a sorok a legfrissebb nemzeti alaptantervbe? Mostanában nem forgattam magyar irodalom-tankönyvet, de hallom, a tanárokat a nemzeti szellemű-érzelmű oktatás szakmai fogásait ismertető továbbképzésre küldik a fideszes potentátok. Szerintem Berzsenyi kimarad.
Hát Ady Endre?
Botrányos, amit ő írt 1914. márciusában:
Alszik a magyar
Most alszik a magyar a magyarban.
Minden nációnak van terve.
A magyar azt mondja, ha tönkrejut:
Igy akartam.Élet-e ez? lássuk meg végre egyszer:
Egyszerüen magyarnak lenni,
Pláne ilyen tagadott, tiltott, érzett
Szerelemmel?Nagy dolgok folynak, fujnak, keserednek,
De – holott láttam egyet és mást –
Nem láttam még fajtám rosszaságait
Kerekebben.Minden fajtát szeretek s áldva áldok,
De ha fölébresztik a magyart,
Ha bennem is ébresztik a bestiát:
Ütök és vágok.
Írhatta volna ma is, ezek a sorok szikrányit sem vesztettek időszerűségükből. De könnyen lehet, hogy Wass Albert és Tormay Cecile mellett Ady még a szabadon választható szerzők sorában sem ajánlott lassúdadon nyilassá visszaváltozó magyar világunkban.
És Petőfi?
Neki is szépecskén van a rovásán, amit a nemesekről, Pató Pálokról, forradalomról papírra vetett, az megbocsáthatatlan, de azért jobb pillanataiban írt hasznos, szép dolgokat is, íme az egyik:
EST
„A nap lement.
Eljött a csend.
Szellőüzött
Felhők között
Merengve jár
A holdsugár.
Mint rom felett
A képzelet.
A városi
Nem élvezi;
Falun keresd:
Mi szép az est.
Utcára mén
Leány, legény,
S dalolni kezd;
Hallván a neszt,
Dalol vele
A fülmile…”
Pest, 1844. július-augusztus
Orbán Viktor legutóbbi rádiószózata előtt ezt olvasgathatta, és elkapta a sorok keltette pártalan hangulat, és a felcsúti gyerekkori emlék a fülemile csattogásáról.
„Igazán minőségi életet falun lehet élni”
Korábban a falun élőket leírták, de ez mára megváltozott.
„közel vagyunk ahhoz, hogy a városi szolgáltatások a falvakban is elérhetőek legyenek”.
Bizony! Ez leginkább Felcsúton tapasztalható, az ottani, mintegy 2000 léleknek még stadionja is van, meg NB I.-es csapata. Ha valaki, ő aztán tudja.
Mostanában pedig utcára mén, leány, legény, jobbára pestiek,
kiabálnak, molinókat lengetnek, hidakat zárnak le órákra, kutyálkodnak. Ez most a divat, még kormánypárti menet is összeállt, tiltakoztak a tiltakozás ellen, és hazaárulózták az igazmondót (az igazmondókkal mellesleg mindig baj van, és jó okkal, mert az igazság kényes jószág, amellyel csínján kell bánni!)
Közben a rádióban a számunkra igazán fontos dolgokról nem, vagy alig esik szó, az ipar visszaesése, államháztartás hiánya nem gond, az önkormányzatok a padlón, iskolaügy, egészségügy el van, mint a befőtt, a nemzeti bank 500 milliárdjának nyoma veszett, (húha!) Trump fekete-fehér-igen-nem játékot játszik a világgal, de mindig igaza van, a vámháború átlényegül vámbékévé.
Ukrajnáról pedig szavazni kell – most azonnal, a hídfoglalók többé nem foglalgathatnak le hidakat. A falusi kocsmák és italboltok pedig támogatást kapnak, mert így támad fel a jó falusi élet. Költészetről a költészet napján? A miniszterelnök? A Magyar Rádióban? Ugyan.
Mi magyarok, rendben vagyunk magunkkal, csak a gonosz Brüsszel, csak az ne lenne…Uszítja a belső ellenséget! Vajon meddig, hányszor locsog még, hisz’ lassan már most is elviselhetetlen. Erről persze ismét egy vers jutott eszembe, csak félig ide illő, jelesül most éppen Reviczky Gyula (1889):
„Számlálgatom, találgatom,
Hogy hány hetem vagy hány napom
Van hátra még…
Irgalmas ég,
Esdek, ne légy fukar nagyon….”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
