Nem megyek vissza 2010-ig, csak az utóbbi idők eseményeit veszem számba. Akár Orwell hőse… Nem foglalkozom tehát az elmúlt évek legnagyobb gazemberségével, a naponkénti sorosozással. Annyit...
Életvitelszerűen közterületen tartózkodni: nem szép látvány. A hajléktalanok gyakran büdösek, koszosak; sokszor hangoskodnak. Előfordul az is, hogy nevetgélnek. Hadüzenet Szóval, zavarják az összképet. Ideje tehát hadat...
Mármint a megbélyegzőnek szánt uszító matricázást az ifjú fideszes és kereszténydemokrata „különítményesek”. Ki mernek állni, és elő merik adni ostobaságaikat Sajtótájékoztatót is tartanak, ami igazán meghökkentő....
Már nagyon késő, de még talán megállítható. Holnap már ő fog diktálni, ha minden így megy tovább. A legócskább módon zsidóznak Szövegük napról napra egyszerűsödik –...
A magyar „kormány” bizony terrorizálja a társadalmat: szóval, tettel és mulasztással is. Ma van a Menekültek Világnapja. Orbán ünnepel: ma fogadtatta el piszkos „törvényeit”. De persze nem...
A Vasárnapi újságot nagyon régóta nem hallgatom, de néha olvasok róla. Így legutóbb megtudtam: nyilatkozott benne Rogán Antal és Handó Tünde is. Már régen nem tudok...
Nem lehet vita tárgya: az Európai Néppárt messze többet tűrt el eddig a Fidesztől, mint amennyi értelmesen elfogadható volna. És most megkapják a magukét. Szerdán megszavazzák...
Szerdán megcavazzák a „Stop Sorost” és a zalaptákolmány-módosítást, amely – biztos, ami biztos – létrehozza a „kormány” különbíróságát. Közben „kormánypárti” matricaragasztó különítményesek járják Budapestet. Mert mindig csak a...
Tisztelt Rendőrség, Ügyészség, Akárki! Tudomásomra jutott, hogy Budapesten jól öltözött, mégis külsőre is bűnözőnek látszó, föltűnően merev, már-már debil arcú egyének bűncselekményeket követnek el, s Önök maguktól...