Tudták, hogy a regnáló magyar miniszterelnök nem először jár hétfőn a Fehér Házban? Bizony még fiatal és demokrata korában – 1998-ban – érte az első megtiszteltetés...
Kirúgják az Európai Néppártból a Fideszt, ha tovább rágalmazza az EU-t, nyilatkozta Joseph Daul, a pártcsalád elnöke szerdán a Politico szerint. Orbán, a nemzet DNS-e nem adja...
Idén is érdemes volt belenézni a tételekbe, most sem lesz másként, mint eddig mindig: aki tanult, figyelt, időt szánt rá, az tudja, aki inkább csak a...
Karácsony Gergely pénteken közölte az érintettekkel, hogy főpolgármesteri kampánya keretében végigjárja mind a 23 budapesti kerületet. A zömében kormánypárti polgármesterek a hátuk közepére sem kívánják a...
Jól fel kell tankolni május közepén a magyar Air Force One-t, az Átlátszó forrásai szerint Orbán Viktor álma beteljesülni látszik, rezidenciáján fogadja Donald Trump amerikai elnök....
Matolcsy nemzeti jegybankelnök kedden megjelent „tanulmányában” összegezte az elmúlt évek gazdasági sikereit – mert csak ezek voltak – és azt a következtetést vonta le, hogy 10...
Mondhatnánk, hogy az ember ahogy öregszik, revideálhatja véleményét, akár 180 fokos fordulatot is vehet világlátása. A tény, azonban tény marad, legfeljebb a belőle levont következtetést látjuk...
Bolondok lettek volna, ha nem csapják le a magas lasztit! „Téged, téged és téged is patkánynak nevezett az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó! Emlékezzünk erre május 26-án!”...
Orbán Viktor szombat este végre kifújhatta magát, fáradt fejét a jól végzett munka biztos tudatával hajthatja álomra a fejét. Újra olyanhoz adta miniszterelnöki nevét, amit biztosan...