A Magyarországon dolgozó ukránok és munkaadóik kapcsolattartását segíti ingyenes kommunikációs felület biztosításával egy magyar cég, egy másik vállalkozás pedig az Ukrajnában élő informatikai szakembereknek kínál távmunkát,...
Az azénpénzem.hu korábban értesült úgy, hogy a „beszolgáltatási” törvény – amely szerint a nagy láncoktól ingyen elvonják 48 órával a lejárat előtt a termékeket – valójában...
Miközben a zöldek folyamatosan a megújuló energiák fontosságát hirdeti a Magyar Nukleáris Társaság, az EU által kényszerből oda sorolt atomenergia, és atomerőmű dicséretére ösztönzi, 100 forint...
Szerdán újabb iskola tanárainak zöme döntött úgy, hogy él a polgári engedetlenség eszközével és kiáll a sztrájkoga mellett, amit a regnáló kormány éppen megvonni, korlátozni igyekszik...
A világsajtó Orbán beszédét elemezve, elsősorban a kettősbeszédekről ír. Nem tett másként a Spiegel sem, amikor beidézte az Orbán beszédet, egy az Orosz-ukrán konfliktussal foglalkozó cikkében.
A néma és a süket párbeszédéhez hasonlította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brit hivatali partnerével, Liz Truss-szal csütörtökön Moszkvában folytatott tárgyalását.
Igy csütörtökön az emberek java része, már kezd elfáradni a hét eddigi gondjaiba, bajaiba, na meg a munkába, alig varjuk a pénteki (képletesen) a heti munkaidő végét...
Kemény válaszlépésekre számíthat Putyin és Oroszország, ha erőszakra vetemedik Ukrajna ellen, de a lehetséges szankciók katalógusát nem hozzák nyilvánosságra - mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán...
Varga Judit magyar igazságügy miniszter, ismét nem haza ügyben mond elfogulatlan szakmai véleményt, hanem jó Fidesz-katonához méltón, kifelé hadakozik, olyan ügyekben amihez semmi köze. Persze tudjuk...