Emlékeznek még, amikor 2020 szeptemberében egy „Nerbot” nevű felhasználó 18 darab, összesen 25 órányi videót töltött fel a Youtubera, melyen az látható, hogy egy automata cucc hamis...
Nagyon dicséretes, ha valaki műkedvelőként zenél, még akkor is, ha éppen regnáló politikus. Egyik ilyen közszolgánk, Varga Judit, aki nem először csillogtatta meg ez irányú képességét....
Történelmünk egyik valóban legfontosabb győzelme volt a Nándorfehérvári ütközet 1456-ban. Ezt a csatát szinte minden kurzus magáénak érezte, és jól is van ez így. Az már...
“Bőgjenek hát a motorok! Gratulálok Hajdúnánásnak és képviselőjének, Tiba Istvánnak.” – így reagált Orbán Viktor egy éve Facebook-oldalán a 65 milliárd forintból épülő MotoGP-pályához. Arról már...
Egy rossz kedvű székesfehérvári olvasónk jelentkezett portálunknál, nem érti ugyanis miért zárják ki a helyi döntések véleményezéséből csak azért, mert nincs internet elérése. Történt ugyanis, hogy...
Közzétették Ferenc pápa magyarországi programját. Ahogy azt sejteni lehetett az egyházfő itteni tartózkodását nem akarja hivatalos magyarországi látogatássá tenni a melynek keretében a diplomáciai etikett szerint...
Kunhalmi Ágnes a péntekre jelölt "ellen-felháborodnivaló", aki egyike azoknak, akik arra hivatottak, hogy velük terelje el a figyelmet az éppen aktuális valóban vérlázító orbánságokról a NER....
Akár hiszik, akár nem, ebben melegben alighanem fiatalság ide, fiatalság oda, megbuggyant a Fidelitas ifjúsága. Most éppen zöldbeborult a lelkük, és a Greenpeace babérjaira törnek, de...
Csütörtökön Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és főállású ellenzékfigyelő vezetésével a teljes kormánymédián átfutott a hír, hogy Gyurcsány Ferenc Gyöngyösön részegen beszélgetett, majd...