Hajdú László, a XV. kerület polgármestere, akit pártja, a Demokratikus Koalíció színeiben beválasztottak az új parlamentbe, összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesteri tisztéről. Majd egy péntek reggeli televízióműsorban...
Egyre több szó esik a kórházi étkeztetés mellett a gyerekek közétkeztetéséről is, ami minden győzelmi jelentés ellenére egyre ehetetlenebb. „Ej, ráérünk arra még”- nem! Az a...
A nemzet feljelentője, Tényi István áldásos tevékenységének köszönhetően már a Nemzeti Adatvédelmi és információs Hatóság is kénytelen volt kijönni a fényre egy állásfoglalással az OLAF kontra...
Ha tudta volna Milos Forman, hogy a magyar rezsibiztos szintjén mozgó magyar rezsibiztos is megemlékezik haláláról, ijedtében inkább beindítja az örökélet-projektet. Ennél ostobább és mocskosabb nekrológot...
Rédei Éva, az ország talán legismertebb könyvesboltja, a Pozsonyi úti Láng Téka alapító-tulajdonosa gyűjtést indított Juhász Péter és az Együtt párt vezérkarának javára. 1% alatt a...
A ZiarHarghita.Ro portál egy cikkében már március utolsó napján igyekezett riadót fújni, mert látták milyen óriási és szervezett csalással készülnek meghekkelni a magyar országgyűlési választást Erdély...
Semjén Zsolt miniszterelnökhelyes, a KDNP elnöke, a Fidesz választási listájának második helyezettje az elmúlt, közel három évtizedben nagy utat tett meg az ismeretlenségből a vakító fényesség,...
Rengeteg panasz volt mostanság a közösségi oldallal kapcsolatban. Indokolatlan letiltások, korlátozások tömegével találkozhatott az, aki aktívan használja a Facebookot. Itt az alkalom, hogy elmondja, mi nem...
Egyre többen magyaráznak nekem a Jobbikról, mint jobbközép néppártról, egyre többen kapacitálnak, hogy a Fidesszel szemben szavazzak rájuk, mert Vona a tuti. Nem!!! Vona középen? Viccelsz?...