Az osztrák Der Standard független liberális lap is, mint a világsajtó sok más fontos terméke nagy felületet szentel a magyar demokrácia és különösen sajtószabadság állapotának az...
Vasárnap délután a Rendőrség kérte a Kutyások a XV. kerületért Állatvédő Egyesület segítségét az Asia Center parkolójába, ahol több állatot találtak takarmányos zsákokba becsomagolva és feldobva...
A SOTE rektora szinte biztos benne, hogy a koronavírus-fertőzésnek lesz második hulláma Magyarországon. Erről Merkely Béla az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában beszélt. Ezzel...
A fürdőt üzemeltető cég ügyvezetője szerint egy vegyszeradagoló műszer meghibásodása okozhatta a jelenséget. Zacher Gábor toxikológus szerint ugyanakkor a klór és az algaölő magas koncentrációja legfeljebb...
Az Index közleményben tudatta, hogy pénteken munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte a lap szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, korábbi főszerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek – írta a 24.hu. Távozásukkal egyidejűleg...
Izraeli látogatása során Szijjártó Péter külügyminiszter interjút adott a Ynet-nek, az ország legolvasottabb hírportáljának. Szijjártót az erdélyi magyar származású Somfalvi Attila, az ország egyik legelismertebb politikai...
Wahorn András nemcsak Munkácsy-díjas festőművész, hanem évtizedek óta a popzenei szcéna állandó szereplője is. Amikor néhány éve húsz magyar zenekritikus összeállította minden idők tíz legjobb magyar...
A múlt héten Románia sárga, Ukrajna pedig piros besorolást kapott, ami fokozott alkalmazkodást követel meg. Az ezekből az országokból érkező sok száz vendégmunkás hiánya egyes cégeknél...
Csaba László akadémikus, sokáig a Fidesz holdudvarához tartozó tudósok között tartották számon. Néhány éve azonban már az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának egyik fontos és szakavatott kritikusa lett. Az...