Pénteken jelentette be a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), hogy a szokásostól eltérően, szombaton 11 órától tartanak rendkívüli Kormányinfót.
Sebastian Vettel: „Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.”
Mazsihisz: A Budapest több pontján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) logójával megjelent, uszító és antiszemita plakátokhoz Szövetségünknek természetesen semmi köze. Az ügyben megtesszük a szükséges...
“Kedves Uram vagy Hölgyem, a magyar miniszterelnök legutóbbi kijelentései után nem kívánok magyarországi vendégeket fogadni. Éppen ezért kérem, hogy törölje a foglalását.” - üzente az egyik...
Nem halaszthatják tovább a Mol Dunai Finomítójának tervezett karbantartását, melyet eddig a hatósági ár bevezetése miatt késleltettek - mondta el Ratatics Péter, a Mol hazai operatív...
A Szegedi Tudományegyetem a mai lemondásávál nemhogy egyetemként, de kórházként sem funkcionálhat, bátran kidobhatja a Tudományegyetem tábláját és kirakhatja helyette az Ispotály meghatározást, ez összhangban is...
Ma estére újból hídfoglalást hirdettek a futárok "Jobbágyfelkelés" címmel a KATA-módosítás miatt, de egy órával később kezdenek a kánikula okán.
"HOPPÁ! Micsoda meglepetés, hogy Orbán Viktor tusványosi beszédéből készült angol összefoglalóból épp csak azokat a részeket hagyták ki, amelyek a legtöbb vitát és ellenérzést váltják, illetve...
Ismerve a Magyarországon egyre elterjedtebb vélekedést, miszerint "dögöljön meg a szomszéd tehene is!", vélhetően sokakat érdekel, hogy a regnáló volt és jelenlegi prominensei milyen mélyen kell...