Két évre börtönbe vonul és 3 évre eltiltották azt az ortopédfőorvos, aki 2009-és 2013 között többször kevesellte az utólagosan adott hálapénzt, többet követelt, vagy előre meghatározott...
Sokunknak úgy tetszett az index.hu, ahogy eddig működött, ám közben ingyen olvastuk. Egyeseknek nem úgy tetszett, de nekik van pénzük. Ez utóbbiak kirúgják a főszerkesztőt. Ha...
Most, hogy az Index is megszűnik (vagy „Index” lesz belőle, mint ahogy már csak „Parlamentünk” van, „Kutatóintézeteink” és „Mészáros Lőrincünk”), azt gondolom, egyre inkább érdemes leszámolni...
Igen, ma minden eldől, hiszen este hozzák nyilvánosságra, azt, hogy az idei éveben kik kerültek be a felsőoktatásba. Buli nem lesz. 20 órától jönnek az SMS-ek...
Frédéric von Anhalt herceg azért jött Budapestre, hogy megszervezze néhai felesége temetését. A 2016 decemberében, 99 évesen Los Angelesben elhunyt Gábor Zsazsa utolsó kívánsága az volt,...
Holoda Attila az Orbán-kormány egykori energiaügyi helyettes államtitkára: Mielőtt Orbán és bandája tele zengené a saját maga által letarolt és kézben tartott sajtó összes orgánumát a...
Megvan, ki szervizeli és tartja üzemben a következő években a Magyar Honvédség két Airbus-át, melyeket előszeretettel használ útjai során Orbán Viktor és más kormánytagok is. A...
Egy hete mondta Orbán miniszterelnök, hogy “Több Balaton, kevesebb Adria” – célozva ezzel arra, hogy ez esetben a járvány is féken tartható lesz. De lehet, hogy...
„Az ember elér valamit, küzd azért, hogy ne szoruljon bele a saját nyomorúságába, sikerül neki, és aztán azzal szembesül, hogy minél sikeresebb, annál több faszfej van...