Bruck András: az Index és a becsület terhe
Nem tudunk, én legalábbis nem tudok újat mondani. A hatalom lapjai régen kiterítve, s még csak cinkeltnek se lehet nevezni őket. A szemünk előtt történik minden, csak a vakok nem látják, mi folyik, az viszont már sajnos magyar specialitás, hogy van belőlük úgy két és félmillió – az ország negyede.
Ennyi vakból is sok
Hát még, ha az, aki a vakságukat okozta, tényleg mestere a szakmájának. De erről se tudok újat mondani. Orbán a liberális demokrácia egyenkénti lerombolásában most jutott el az Indexig, még ha a tettesek nyomai nem vezethetők is el közvetlenül hozzá. Annál ő sokkal rutinosabb és rafináltabb.
Hitler se írt alá soha egyetlen parancsot a zsidók elpusztítására, a gázkamrák felépítésére, mégsem úszhatta volna meg, ha élve marad.
Magyarországon is mindenki, még a vakok is tisztában vannak vele, hogy egyetlen akarat létezik, Orbáné
Camus Bukás című regényének főhőse mondja:
„Mit számít, ugye, ha lealacsonyítjuk a szellemünket, viszont uralmunk alá hajtjuk az egész emberiséget? A zsarnokság vonzó vágyát fedeztem fel magamban.”
Szóval a zsarnokság mint ellenállhatatlan vonzerő. Biztos így van, Orbánt is mindvégig ez hajtotta. Szerencsére ő csak lokális diktátor, az ország, amelyet ural és kifoszt a határokon kívül legfeljebb egy-egy futballpálya, templom építésére képes, és a határokon belül se sokkal többre. Édeskevés, szinte semmire nem elég, legfeljebb Ráhelnek, Istvánnak és pár ezer tolvajcimborájuknak jut bőven.
Orbán hatalma azonban rémisztő,
s annak ilyen mértéktelen koncentrációja elé kizárólag egy olyan társadalom lett volna képes akadályt gördíteni, amelyben jog, igazság és szabadság milliók ügye. Meg ahol a parlamenti ellenzék ezeknek a millióknak hatékony képviselője. Magyarország azonban nem ilyen hely. De erről se tudok újat mondani. Más társadalmi környezetben az Index is biztosan megmaradt volna, sőt a diktátor talán nem is mert volna ellene fordulni. De a média is egyenként bukott el, szakmai, társadalmi szolidaritás hiányában, és válhatott Orbán házistúdiójává. Vannak vagy ötszázan, az ő fake hangjuktól hangos minden. Magyarországon mindenkinek egyenként tépik le a körmét, de még jajszót se hallat senki.
Igazi hősök vagyunk
Az Index kollektívája ugyan nagyon tisztességesen járt el, amikor szinte egységesen felmondott, de a példamutatás elkésett. Vagy a jó még a halóporában is hasznos? Higgyünk ebben, és ha az Index társulata egyben maradna, és esetleg egy új lapban újraszerveződne, álljunk mögéjük, de pénzzel is. A „veletek vagyunk” jelszó már nem elég. Már ha számít még a maradék büszkeségünk. Szükség lenne még az indexesekre, erre meg egy másik főhős, a Varázshegy Hans Castorpja figyelmeztet, aki
„elképzelte, milyen érzés, ha az ember végképp megszabadult a becsület terhétől, s egyszer s mindenkorra élvezheti a gyalázat határtalan előnyeit…”
és rájött, hogy ez
„riasztó, szertelenül édes gyönyör” lehet.
És a mi Orbánunk sajnos már rég megszabadult a becsület terhétől.
