Blogbazár
Hajós András: ezeknek semmi más, csak szavazat és pénz kell – Még mindig nálunk a póráz…!
Sokunknak úgy tetszett az index.hu, ahogy eddig működött, ám közben ingyen olvastuk. Egyeseknek nem úgy tetszett, de nekik van pénzük. Ez utóbbiak kirúgják a főszerkesztőt. Ha ez meg nekünk nem tetszik, akkor fizetnünk kell. Nekünk is van pénzünk – kezdte közösségi oldala bejegyzését Hajós András.
Ha egy sajtótermék nem a lapvásárlók piacáról él, akkor más piacról kell élnie
Ez ma Magyarországon azt jelenti: a politikából, mert nincs más piac.
Magyarországon államfőkapitalizmus van. Nincsenek államfőtől független üzletemberek, reklámozók, befektetők. Nincs államfőtől független piac. Vagyis nincs piac.
Nem vagyok álnaív, tudom, hogy a legolvasottabb véleményformáló portál nem pusztán a reklámbevételei miatt érdekes a politikának. De a mostani átszervezők „megmentésről” beszélnek. Úgy tesznek, mintha egy pénzügyileg nehéz helyzetben lévő vállalkozást szeretnének újraszervezéssel a piacon tartani. Ebben persze lehet némi igazság is.
Van egy módszerem, amivel megtudhatjuk, mennyi
Inverz vérdíjat kell kitűznünk Dull Szabolcs fejére és fel kell tőkésítenünk a személyét.
Az így összedobott tőke feltételéül kell szabnunk Dull Szabolcs főszerkesztői kinevezését. Nekünk, olvasóknak is le kell tennünk az ajánlatunkat:
itt van x millió, ha Dull a főszerkesztő.
Kiderülhet, hogy nem akarunk a zsebünkbe nyúlni
Akkor viszont nem nyíghatunk többet. Kiderülhet, hogy sok pénz összejön és mégsem veszik vissza Dullt. Akkor viszont ki (sem) kell mondaniuk, hogy politikai okokból akarják lenyúlni az indexet.
Gyermekeinknek pedig meg kell tanítani, hogy a politika új korszakában már nem elég felháborodni és posztolni, hanem szavazni és fizetni kell.
Ezeknek semmi más, csak szavazat és pénz kell
Van szavazatunk és pénzünk, több, mint nekik.
Még mindig nálunk a póráz. De ha a telefonunkat bámulva elengedjük a pórázt, a rohadt dög elszabadul.
Szerző
Friss
- A nagy leigazolás: Ruszin-Szendi Romulusz – Hadházy Ákos tombol
- A megafonos nagy innovációja: ‘belsős informátorom szerint’ – Deák úr,’ és bejött’?
- 40 éve szolgáló katonatiszt a honvédség áldatlan állapotáról: felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?
- Bruck András: a rendszer inog és vége lehet
- Ez a dolgotok! Oldjátok meg!
- TISZA kongresszus, Magyar Péter beszéde
- ‘Mozdonyvezető vagyok, és nyolc embert ütöttem el’ – MÁV-összesítés: 76 vasúti átjárós baleset, 66 gázolás, 103 öngyilkosság
- Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség
- Köz-, vagy a vejtől kölcsönzött játékpénzben megy a buli? – érdeklődött egy hozzászóló Orbán ultizós posztját látva
- Alice -Weidel- ismét Csodaországban járt – Heti Lendvaiság