Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint az Országgyűlés vezetőinek nem lenne szabad engedniük, hogy a Fidesz-KDNP ellehetetlenítse az egyik legfontosabb bizottság, a nemzetbiztonsági működését. A kormánypárt...
Kérdéssel fordultam Jean-Claude Junckerhez az Európai Bizottság elnökéhez, hogy megtudjam, a magyar kormány értesítette-e az Európai Bizottságot arról az 1300 menekültről, akiket 2017-ben befogadott – olvasható Ujhelyi...
Azt állítják, a miniszternek azt nem is kellett volna tudnia, hogy a magyar hatóságok körözik az amerikai tanácsadót, akivel Washingtonban találkozik. De ez nem igaz. Szijjártó Péter...
A nem érkező menekültek ellen – a rendőrség korábban is határokat őrző állományán túl – rendkívüli szolgálatot teljesítő rendőröket és katonákat a kormány a valódi feladataik...
Március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárás...
Főként azoktól rettegünk, akiket még sosem láttunk. Még hogy Soros vagy a migránsok? A nagycsaládosoktól kezdve az erdélyi magyarokon vagy a cigányságon át egészen a közismert piréz...
Általános vélekedés, hogy a választásnak nem lehet más a végkimenetele, mint a Fidesz nagyarányú győzelme. Ám ha a szimpatizánsain úrrá lesz a lefutott meccs érzése, az törvényszerűen negatív kihatással lesz a választási...
Donald Trump amerikai elnök élőben, videón keresztül biztosította támogatásáról az abortuszellenes mozgalom felvonulóit pénteken Washingtonban. Bár korábban Ronald Reagan és George W. Bush elnökök is köszöntötték...
A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David...