Connect with us

Ez a nap

A Fidesz megkezdte a leszámolást a valósággal

Megosztás

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint az Országgyűlés vezetőinek nem lenne szabad engedniük, hogy a Fidesz-KDNP ellehetetlenítse az egyik legfontosabb bizottság, a nemzetbiztonsági működését.

A kormánypárt bojkottál

Az ellenzéki párt társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypártok nevetséges és   mondvacsinált okokból akarják kitiltani őt, illetve bojkottálni a parlament nemzetbiztonsági bizottságának munkáját.

Kiemelte, a személyét és pártját érő támadások azt bizonyítják, hogy a Fidesz megkezdte a leszámolást a valósággal. A kormánypártoknak még az ország nemzetbiztonsága sem drága, hogy odadobja koncként a kampány hevében – fogalmazott. Hozzátette, a Fidesz okkal tartja őt veszélyesnek, mivel az elmúlt években a valóság feltárásával sok kellemetlen órát okozott nekik a nemzetbiztonsági bizottságban.

Szél Bernadett kijelentette, kötelességének és jogának tartja, hogy részt vegyen a nemzetbiztonsági bizottság munkájában. Közölte továbbá, hogy amíg a bizottságban ül, addig mindig lesz egy képviselő, aki a testület ülése után elmondja a Fidesz-KDNP-t zavaró valóságot.

Az LMP kormányfőjelöltje úgy fogalmazott, hogy a Fidesz Magyarországon újra felépítette a kommunizmust: besúgórendszert, kormánypropagandát működtet, miközben embereket sároz be és gyaláz meg azért, mert „lopni akarnak, kormányozni viszont nem tudnak”.

Egy kis Svájcot lehetett volna ebből az országból csinálni

A Fidesz nyolc év alatt felvirágoztathatta volna az országot, ha gyalázkodás helyett a bérekről, az oktatásról és az egészségügyről szólt volna a politikája, „egy kis Svájcot lehetett volna ebből az országból csinálni” – mondta.

Szél Bernadett szólt továbbá arról is, hogy az LMP kormányra kerülése esetén a lehető legdemokratikusabb és legmodernebb intézkedéseket valósítaná meg az oktatásban, az egészségügyben és az energetika területén.

Kérdésekre válaszolva tömény hazugságnak és államtitoksértőnek nevezte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint nemzetbiztonságilag kockázatosnak minősítették egyik korábban felkért, Afganisztánban született, régebben a Migráns Szolidaritás (MigSzol) nevű szervezetnél dolgozó szakértőjét.

Az afgán szakértő

Hozzátette: a bizottságban való részvételének semmi köze ahhoz, hogy milyen szakértőket hív meg. Arra a kérdésre, hogy az afgán szakértőt milyen szempontok alapján jelölte, az LMP miniszterelnök-jelöltje annyit válaszolt: országgyűlési képviselőként érvényes átvilágítással rendelkezik, ezért joga van ott lenni az üléseken.

Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy az LMP semmilyen kapcsolatban nem áll a MigSzollal, továbbá semelyik szakértőjük nem végez olyan munkát, amilyenre ne lenne jogosult. Egyik válaszában azt mondta, az LMP frakciójában magyar állampolgárok dolgoznak, akiket nem különböztetnek meg származásuk alapján, pártja pedig a legkompetensebb emberekkel dolgozik együtt, ezért összes szakértőjükkel és kollégájukkal kapcsolatban vállalja a felelősséget.

Szél Bernadett egy másik kérdésre azt mondta, hogy soha nem találkozott Simicska Lajossal, illetve a fiával, az LMP pedig az „egyetlen oligarchamentes párt Magyarországon”.

(Forrás: MTI)

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Albrecht Neumerker

    2018.01.20 13:35 at 13:35

    Ezért kellet Tusványfürdön jópofizni.

  2. Mama

    2018.01.20 17:28 at 17:28

    Lehet neki hinni azok után ,hogy Mellár ellen akarnak indulni,pedig korábban támogatták?

  3. Ha lúd, legyen Kövér!

    2018.01.22 02:19 at 02:19

    Berni asszonyt, már benyelte a mámor. A hatalmi mámor. Meg és el is hülyült.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük