Connect with us

Blogbazár

Az AB szerint lehet pszichopatázni, a politikai ellenfelek megalázása viszont tilos!

Semjén: “amíg várjuk a Szentatyát a politikai küzdelmek terén is legyen “treuga Dei”, “Isten békéje időszak”
Megosztás

A parlamentben három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence – nyilatkozta a KDNP-s Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntése alapján ez belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, miközben a testület másik határozatában azt is kimondta, hogy a véleményszabadság nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó, vagy sértő kifejezések használata.

„Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni”

– ezt mondta a Pesti Srácok (PS) szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Budavári Fórum nevű rendezvényen a napokban, ahol Bayer Zsolt kormánypárti publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PS hírigazgatójával beszélgetett.

Semjén szerint

a jobbikos Jakabbal, a független parlamenti képviselő Hadházyval és a párbeszédes Tordaival szemben a türelem a kulcselem, mert ők mindig provokálnak. Mint ahogyan az ellenzék is, a provokációval pedig az a céljuk – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes –, hogy készüljön egy olyan felvétel, amikor a velük szembeni erőszakot lehet dokumentálni.

Egyebek mellett erről is szó esett az ATV A nap híre című korábbi műsorában, amelynek vendége volt Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármester, valamint Magyar György ügyvéd is. Az időbeli korlátok miatt azonban viszonylag kevés szó esett arról, hogy Semjén milyen alapon állított fel „orvosi” diagnózist a képviselőtársairól. Meg arra sem volt lehetőség, hogy kifejtsük: nevezhetnek-e bármely közszereplőt kvázi elmebetegnek.

Ezzel kapcsolatban utánanéztünk

az Alkotmánybíróság (AB) gyakorlatának, amelynek alapján egy közszereplő pszichopatának minősítése bizonyos esetekben beleférhet a véleménynyilvánítás szabadságába az AB releváns, 2018-as döntése szerint. A testület álláspontja, hogy

„a közéleti viták lényegi részét jelentik a közélet alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások”.

A „közügyek vitatásának kiemelkedő alkotmányos jelentősége azzal jár, hogy a közéleti szereplők személyiségének védelmében a szólás- és sajtószabadság szűkebb körű korlátozása felel csak meg az alaptörvényből levezethető követelményeknek” – fogalmaztak a bírák.

A „pszichopata” kifejezés az adott ügyben sem annak tartalma, sem a megfogalmazás módja miatt nem alkalmas a jogsértés megállapítására

– erre a következtetésre jutottak az ügyben eljáró bíróságok az AB döntését megelőzően. E körben döntő jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a vizsgált kifejezést az érintett nem orvosi értelemben használta. Bár a közlés nem vitásan meghökkentő, nyers és figyelemfelkeltő, értékítéletet fogalmaz meg, de a személyiségi jog megsértésére nem ad alapot.

Kérdéses persze, hogy Semjén véleményt fogalmazott-e meg,

vagy azzal, hogy a pszichopata mellett az „orvosi értelemben” fordulatot használta, akár tényállításról is beszélhetünk. Ez az ügy megítélése szempontjából egészen más. Az meg a politikai kultúra része, hogy ki meddig megy el. Megáll-e valaki az egyre mélyebb színvonalú közéleti vitákban gyakran előforduló tolvaj, hazug, nemzetáruló kifejezéseknél, vagy „orvosi értelemben” is mentálisan betegnek minősít valakit?

Ezt nem tisztünk minősíteni, hanem ezzel szemben megint az alkotmánybírákat idézzük. A testület 2014-es határozata szerint a

„véleményszabadság már nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán- vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata”.

Továbbá

„nem védelmezi a közéleti vitában kifejtett véleményt sem, ha az abban megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet”.

Az információs önrendelkezési jogról szóló törvény szerint

egyébként a személyes adatok különleges kategóriájába tartozik minden, az egészségi állapotra vonatkozó információ. Ezt persze fel sem hoztuk volna, ha Semjén nem használja az „orvosi értelemben” fordulatot, ami azt sejteti, hogy tud valamit. Az ugyanis, hogy az általa megnevezett politikusok esetleg tényleg diagnosztizált pszichopaták lennének – de nyilván nem azok –, a közügyek vitatásának körén kívül eső kérdés. Ha meg a miniszterelnök-helyettes nem tud semmit, hanem csak vagdalkozik, akkor fogja vissza magát, és viselje kijelentésének következményeit.

Már csak azért is óvatosabban kellett volna Semjénnek nyilatkoznia,

mert az AB – részben saját magának is ellentmondva – meghúzott egy vörös vonalat. Miközben azt állapították meg, hogy bizonyos helyzetekben pszichopatázni lehet, „a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések öncélú használata tilos”.

Semjén doktor – aki a hivatalos önéletrajza szerint sem nem orvos, sem nem jogász – vélhetően átlépte ezt a vörös vonalat. Mi tartózkodunk a minősítéstől, csupán annyit kérdezünk:

a miniszterelnök-helyettes rendelkezik-e kellő belátási képességgel, és legalább szégyelli magát?

Forrás

gyalogost

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.10.30 12:07 at 12:07

    Ezt a semlyént nem lehetne tükör elé ültetni ? erdővel , polttal , bayerrel , a meztelen királlyal , stb . ?

  2. csipetke

    2020.10.30 13:41 at 13:41

    …. és a lepszichopatázás az nem megalázó? Kik ülnek az AB-ben? Bár tudjuk, hogy itt mindig a fidesznyákoknak van igazuk. De már nemsokáig. Mellesleg a semmilyenzsóti ha pszichopatát akar látni, nézzen tükörbe, és nézzen szél a saját pártjában

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük