Kiemelt hírek
Az amerikai hadsereg élelmiszert, gyógyszert, palackozott vizet szállít Bejrútba
Az amerikai hadsereg élelmiszert, gyógyszert, palackozott vizet szállít a robbanás sújtotta Bejrútba – jelentette be csütörtökön Frank McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) főparancsnoka.
A Centcom vezetője csütörtökön telefonon egyeztetett a libanoni hadsereg főparancsnokával, Joseph Aoun tábornokkal, s megállapodott vele a segélyszállítmányokban – közölte Bill Urban kapitány, a Középső Parancsnokság szóvivője.
A segélyszállítmányokat a libanoni hadsereg kapja meg, s a bejrúti amerikai nagykövetséggel és a USAID amerikai fejlesztési és segélyszervezettel együttműködve gondoskodik a szétosztásáról is.
Három, C-17-es típusú katonai szállító repülőgép indul Bejrútba, fedélzetükön gyógyszerrel, élelmiszerrel, palackozott vízzel
Az első gép már fel is szállt Katarból, ahol amerikai katonai támaszpont van. A másik két gép egy napon belül útnak indul.
McKenzie tábornok jelezte azt is, hogy az amerikai kormányzat kész további segítséget nyújtani Libanonnak „e szörnyűséges tragédia idején”.
A tábornok kiemelte az amerikai és a libanoni hadsereg közötti partnerkapcsolat fontosságát is.
Amerikai sajtójelentések szerint Washington azt tervezi, hogy legalább 15 millió dolláros segítséget nyújt Bejrútnak.
Fotó: centcom.mil
Mobilkórházat állított fel a libanoni fővárosban az orosz katasztrófavédelem
Felállítottak egy mobilkórházat a keddi robbanás sérültjeinek kezelésére egy bejrúti stadionban az orosz mentőegységek.
A Rosszija 24 hírtelevízió helyszíni jelentése szerint a kórház csütörtök estétől már fogadja a sérülteket, akiken előzetesen Covid-19-szűrést hajtanak végre. A csatorna szerint az orosz kontingenssel több gyerekorvos érkezett.
Az elmúlt két nap folyamán az egészségügyi és mentőalakulatokat, valamint orvosi felszerelést és humanitárius segélyt szállító öt orosz szállítógép közül négy már megérkezett a libanoni fővárosba. Az épületromok alatt rekedt emberek mentésére a szaktárca szerint hat kutyás egység, összesen 120 ember érkezett.
Korábbi tájékoztatás szerin Oroszország összesen mintegy 150 szakembert küld Libanonba.
Az Európai Unió tagállamai fokozottan támogassák Libanont
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön írt levelükben arra szólították fel az Európai Unió tagállamainak vezetőit, hogy fokozottan támogassák Libanont a kedden bekövetkezett nagy erejű robbanás okozta károk miatt jelentkező azonnali igények kielégítése érdekében, valamint a hosszútávú újjáépítés céljából.
Az uniós bizottság és az Európai Tanács elnöke levelében kiemelte:
„a drámai esemény” jelentős gazdasági következményekkel jár a már eddig is számos kihívással küzdő Libanon számára, amelyet a koronavírus-járvány csak tovább súlyosbított.
Libanon humanitárius és újjáépítési igényeire az Európai Unió tagállamai által nyújtott szolidaritásra nagyobb szükség van, mint valaha.
Az uniónak nem szabad megfeledkeznie a Libanonnal létrejött szoros partnerségről, amely stratégiai jelentőségű a nagyszámú menekültet befogadó közel-keleti ország számára
Az unió elkötelezett Libanon stabilitása mellett, amelyet gazdasági segítségnyújtás, a szíriai menekültek támogatása, valamint a koronavírus-járvány okozta károk kezelésére irányuló programok bizonyítanak.
„Közös érdekünk, hogy azonnal és hatékonyan cselekedjünk egy még súlyosabb tragédia elkerülése érdekében” – húzta alá levelében az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke.
Maronita pátriárka: hálásak vagyunk Magyarország segítségéért és együttérzéséért
Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Béchara Boutros Rai bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája Magyarország részvétnyilvánításáért és a bejrúti robbanás kárainak elhárításához nyújtott 1 millió eurós támogatásért.
A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.
(MTI)
Szerző
Friss
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?