Ez a nap
Az AWS nyerte A Dal 2018-at – metálzenekar képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon
Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten. Így ez a metálzenekar képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és 12. között Lisszabonban.
A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőbe jutott Dánielfy Gergely az Azt mondtad című dallal, Süle Zsolt a Zöld a májussal, Heincz Gábor BIGA a Good Vibez című számmal, a Leander Kills a Nem szól harang című szerzeménnyel, az AWS Viszlát nyár című dalával, Horváth Tamás a Meggyfával, Király Viktor a Budapest Girl című dallal, valamint a yesyes az I Let You Run Away című szerzeménnyel.
A finalisták produkciói után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adtak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. Az így négyre szűkített mezőnyből Dánielfy Gergely, Király Viktor, a yesyes és az AWS száma közül a tévénézők választották ki a nyertest. A legtöbb szavazatot az AWS kapta, a Viszlát nyár lett Magyarország legjobb dala, és így az AWS képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és 12. között Lisszabonban.
Az AWS a döntőbe a 4. helyen jutott be, a nézők azonban rájuk adták a legtöbb voksot. A fiatalokból álló, korábban a nagyközönség előtt kevéssé ismert metálzenekar több mint tíz évvel ezelőtt alakult. A Viszlát nyár című dal zenéjét Kökényes Dániel és Brucker Bence gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerezte, a szöveget az énekes Siklósi Örs írta. Az AWS eddig három lemezt készített, a Fata Morgana 2011-ben, az Égésföld 2014-ben, a Kint a vízből 2016-ban jelent meg. Szerepeltek már az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában is. A zenekar turnézott együtt a Subscribe-bal, a Blind Myselffel és a Roaddal is.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Egyelőre nem tudják felfogni, mi történik velük
Siklósi Örs, az AWS frontembere a show-műsor után, A Dal – Kulissza című műsorban elmondta: egyelőre nem tudják felfogni, mi történik velük. Mint a zenekar tagjai elmondták, most az ünneplés következik, utána aztán nagyon intenzív munkás időszak fog elkezdődni.
A Dal 2018 döntőjében extra fellépőként színpadra lépett Ferenczi György és a Magna Cum Laude, valamint Pápai Joci. A szombati show-műsorban jelentették be, hogy a Leander Kills Nem szól harang című dalával nyerte A Dal 2018 Akusztik verseny fődíját. A Leander Kills a Petőfi Akusztik jóvoltából 52 perces önálló koncertlehetőséget kap, amelyet rögzít és műsorára tűz a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV.
A közmédia hetedik dalválasztó show-jának zsűrijében Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész, az LGT és a Skorpió zenekar alapító tagja; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa szerepelt.
A Dal 2018 két műsorvezetője Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd volt.
A májusi Eurovíziós Dalfesztiválon 43 ország képviselője fog indulni, a magyar versenyző a május 10-i második elődöntőben lép színpadra.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Nagy Márton kitiltotta a szendvicseket, de az ‘alkoholos italok’ maradhatnak – Miniszeri szabályozás repi- és protokoll-ügyben
- Pintérék pitlák bosszúja, amivel sikerülhetett pár választási Fidesz-százalékot bukni
- Orbán Viktor miniszterelnök úrnak – Budapest, Vár, Karmelita kolostor I. emelet, jobbra 1. ajtó
- ‘Jakupcsek elérte, hogy még nagyobb feszkó legyen az országban’ – kommentelék a szervezők közleményét
- ‘A szegények pápája volt, tanulhatna tőle emberséget, alázatot, szeretet, jóságot Orbán Viktor is’ – Ételosztás Debrecenben
- A DM, a Rossmann, a Müller és társaik Nagy miniszter árrés-stopos látókörében
- Simicskó István 32 év után 6-os ‘fokozatú’ mester lett
- Ujhelyi István: Orbán EU-val szembeni fideszes gengszter-forradalmának oka a személyes sértettsége
- Orbánék a ravatalnál – mi lehet -Juszt László szerint- a fotó mögött?
- Márciusban Dunakeszin, áprilisban Komáromban, májusban hol választják egetverő bátorsággal díszpolgárrá Szijjártót?