Ez a nap
Az embertelen Orbán-rendszer kisemmizte a rokkantnyugdíjasokat
Hiába mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy jogellenesen semmizték ki a rokkantnyugdíjasokat, hiába teltek el hónapok azóta, hogy rendezniük kellett volna a helyzetet, a kormány cinikusan hallgat – írja pártja honlapján Varju László, a DK országgyűlési képviselője, a költségvetési bizottság elnöke.
A kormányt nem köti a jog és a törvény?
Idén március 31-ig kaptak határidőt, hogy módosítsák a jogszabályt és rendezzék a rokkantnyugdíjasok helyzetét, de a Fidesz képviselőit és a kormányt ez hidegen hagyta, mintha őket nem kötné a jog és a törvény.
A Demokratikus Koalíció tiltakozik a kormány embertelen, aljas, a rokkantakat végleg az út szélére és a teljes kilátástalanságba taszító intézkedése ellen. A DK törvényjavaslatot is készített korábban annak érdekében, hogy a rokkantak méltó ellátásban részesüljenek, de az Orbán-hadsereg, amelyik mindenkinél különbnek tartja magát, lesöpörte azt. Nekik nem számít a magyar emberek élete, nem számítanak a kétségbeesett családok.
Mi, európai magyarok azonban nem adjuk fel, nem félünk a hatalomtól, szembe nézünk a kormánnyal, mert számunkra minden ember egyenrangú és értékes.
Dobrev Klára a kabinettel ellentétesen gondolkodik
Forrás: dkp.hu
A Fidesz szócsövével szemben, én szeretnék nagyon sok kerekesszékes plakátot látni. Emberekről, akiknek sokkal nehezebb az átlagnál, mégis teljes életet élnek. Emberekről, akik szeretnek, játszanak, élnek, dolgoznak.
Nem volt hozzájuk kegyes a sors. Iszonyatosan nehéz életet élnek. Ami nekünk egy könnyed mozdulat, nekik erőfeszítés: mosdóba menni, zuhanyozni, főzni, csak úgy átugrani a barátokhoz.
Hősök. Akik ragaszkodva életükhöz, naponta csodát tesznek.
Legyen sok plakát róluk, melyeken fejet hajtunk élni tudásuk, erejük előtt. Példaként mindannyiunknak.
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról