Connect with us

Kerítésen innen

Frissítve!!! Az embertelenség munkaköri kötelesség a Fideszben és az Origonál? – „Unokáitok is szégyellni fognak titeket!”

Megosztás

A Fidesz-frakció sajtószolgálata és a kormánylap névtelen újságírója(?) kedden megírta, hogy Demeter Márta „országgyűlési képviselői pozícióját kihasználva” VIP-kártyát kért a Honvéd Kórházba, majd volt bőr az orcáján beszólni az intézménynek, hogy az csak sok millió forint ellenében hajlandó eleget tenni adatszolgáltatási kötelezettségének.Frissítve az összes parlamenti ellenzéki párt közös nyilatkozatával 

embertelen
Megosztás

A Fidesz-frakció sajtószolgálata és a kormánylap névtelen újságírója (?) kedden azt írta , hogy Demeter Márta „országgyűlési képviselői pozícióját kihasználva” VIP-kártyát kért a Honvéd Kórházba, majd volt bőr az orcáján beszólni az intézménynek, hogy az csak sok millió forint ellenében hajlandó eleget tenni adatszolgáltatási kötelezettségének. Cikkünk frissítve az összes parlamenti ellenzéki párt közös nyilatkozatával.

A megoldókulcsot még fordítva, zárójelben sem írták a cikk alá,

hogy mi köze van a két esetnek egymáshoz. De bár csak ennyi lett volna az origo-s cikk ferdítése! A rém „lelkiismeretes” sajtómunkás – mert valakinek meg kellett írni a cikket, ha a nevét nem is vállalta – megörülve a „fülesnek”, elmulasztotta azt a szakmában bevett eljárást, hogy utánamenjen a hír igazságtartalmának.

Azért az is megérne egy misét,

hogy mennyit kóstált a kórházi tarifa szerint annak a dokumentumnak a kiadása, amiből a párt és a portál avatottjai tudomást szereztek a „nagy leleplezéshez” szükséges információról?

Embertelenre sikeredett, mert ők így akarták a dolog

Az elmúlt órákban a Fidesz embertelen támadást intézett Demeter Márta ellen propagandaportálján, az Origo.hu-n. Az LMP társelnöke nem vett igénybe VIP-szolgáltatást a Honvédkórházban. Mindössze arra kért lehetőséget, hogy gyógyíthatatlan beteg édesanyjával együtt tölthesse az utolsó napokat. Erre ugyanakkor az intézményben már nem kerülhetett sor

– áll az LMP közleményében.

A párt arra reagált, hogy társelnökükről cikk jelent meg a kormányoldali portálon, miszerint

Demeter Márta lebukott: VIP-kártyát kért a Honvédkórházban”.

Érdekes: tyúk-tojás

A Fidesz-frakció ugyan ezt adta hírül közleményében:

Demeter Márta a kétszínűség iskolapéldája. Az LMP-s politikus ezt a Honvédkórházat támadó Facebook-bejegyzésével is bizonyítja: miközben kritizálja a Honvédkórházat, az ott dolgozó orvosok és ápolók áldozatos munkáját, ő maga a hírek szerint egészségügyi VIP-ellátást igényelt a kórháztól.

A közlemény alapján világos, hogy nagyon csúnyán lyukra futott az Origo és ez által egyre fogyatkozó olvasótábora is,  azon igyekezetében, hogy a minap a harmadik nemzetbiztonsági átvilágításán megbukott az országgyűlési képviselőt lejárassa.

„Megdönteni” Demeter Mártát

Demeter Márta hétfőn úgy bukott meg az átvilágításon, hogy előtte kétszer már sikeresen átment rajta. Az újabb átvilágítást azután kezdeményezte Kósa Lajos a Honvédelmi és rendészeti bizottsági alelnöke, hogy Demeter Márta titkos dokumentumokra hivatkozva arról beszélt, Orbán Viktor egyik lányát magyar honvédségi repülőn szállították, ami téves információnak bizonyult.

Kövér vendettája: Demeter Márta nem NATO parlamenti közgyűlési tag többé

Most Kövér László házelnök kezdeményezte Demeter Márta bizottsági alelnöki tisztségének megvonását, és bizottsági tagságának felfüggesztését, ami példátlan a rendszerváltás utáni Magyarország történetében.

Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázattá lett…..

Hont András közösségi oldalán így vélekedett:

„Utolsó mocsok, szemétláda gazemberek vagytok. Az is, aki kiszivárogtatja, mert azt hiszi talált valamit, de legfőképpen az, aki legalja talpnyalóként lehozza, és rá se kérdez az érintettnél, holott kiderülne, hogy csak a haldokló anyjával akart lenni. Ne aggódjatok, ennek a rendszernek is vége lesz, és az összes impresszum lementve. Az unokáitok is szégyellni fognak titeket.”

Frissítés:

Ma reggel az ellenzéki pártok teljes vertikuma kiállt a képviselőnő mellett

„Mi, ellenzéki képviselőnők naponta szembesülünk azzal, hogy a magyar kormánypolitika világa milyen mélyre tud süllyedni. Nem hittük volna, hogy a Fidesz a legalja módszereket fogja használni Demeter Márta képviselőtársunk ellen. A vele szemben alkalmazott lejárató eszközök elfogadhatatlanok. A legutolsó kegyeletsértő lépésük embertelen és visszataszító. Méltatlan egy kórház vezetéséhez és egy volt tábornok miniszterhez, szembemegy mindazzal, amire egy katona felesküszik.

Szolidárisak vagyunk Demeter Márta képviselőtársunkkal, felkészültünk a következő támadásokra. És azt akarjuk, hogy tudja az egész fideszes gépezet: Nem törnek meg bennünket!”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük