Kerítésen innen
Az érzelmi fogyaték kortalan – játszótéri történet 2021 Magyarországáról
Sokéves kemény melója van abban a regnáló kormánynak, hogy kierőszakolja a palackból a hon polgáraiban -csak úgy, mint minden nemzet tagjaiban- megbúvó ellenséges gyűlöletet mindennel szemben, ami bármilyen okból más, mint a NER-tökély. A különbség annyi, hogy amíg normális demokráciákban ezt ellensúlyozzák oktatással, tájékoztatással, addig Orbániában ezerrel ráerősítenek. Játszótéri történet…..
Sokéves kemény melója van abban a regnáló kormánynak, hogy kierőszakolja a palackból a hon polgáraiban -csak úgy, mint minden nemzet tagjaiban- megbúvó ellenséges gyűlöletet mindennel szemben, ami bármilyen okból más, mint a NER-tökély. A különbség annyi, hogy amíg normális demokráciákban ezt ellensúlyozzák oktatással, tájékoztatással, addig Orbániában ezerrel ráerősítenek. Játszótéri történet…..
0 99+-ig
A közösségi oldalon találtunk rá az alábbi történetre, ami mindenkinek tanulságos lehet:
„Kedves játszótéri anyuka! Végre kisütött a nap, irány a játszó. Találkozol több játszótéri anyukával, örültök egymásnak, már megy is az eszmecsere a játszótér egyik végében. Gyerekeitek a játszó másik végében játszanak. Mászóka, csúszda, jövés-menés. Észrevesznek egy kislányt.
Elkezdik figyelni, mert ő olyan nemistudom, fura… Fura a szeme, a mozgása, a beszéde… Más, mint ők.
4-5 fiú összeterelődik, elkezdik bámulni a fura kislányt.
Erősítik egymásban, hogy „ez a kislány nagyon furcsa, nem olyan, mint mi”. Ezért most már együtt nevetnek rajta. Azon, hogy nem lehet érteni a beszédét, hogy furán játszik, nem is értik, hogy mit. Most már gúnyolják is félhangosan. Az egyik kisfiú durván odaszól a kislánynak, és meg is löki picit.. mert fura. Mert más. Mert nem tud vele mit kezdeni. A kislány anyukája ezt végignézi, és a rossz érzés a gyomra körül egyre erősebb lesz. Aztán rászól a fiúkra, hogy hagyják békén a kislányt, akik picit visszavonulnak, de pár pillanat múlva újra ugyanezt csinálják. A kislány anyukája úgy dönt, hogy nem akar ebben a helyzetben maradni tovább, és hazamegy a kislánnyal, miközben feljön benne az ismerős érzés: utálja a játszótereket. De legközelebb is el fog menni, mert a kislány viszont szereti.
Amíg ez a történet lezajlik, a játszótéri anyukák ebből semmit nem vesznek észre, talán épp azt tárgyalják meg, hogy ki mit főz ebédre
A kislány anyukája ugyanakkor a sírást próbálja visszatartani. A játszótéri anyukák anno a kisbabáikkal játszótérre, piacra jártak, a kislány anyukája fejlesztésekre hordta a kislányt fél éves kora óta, heti két alkalommal éveken át. A játszótéri anyukák gyerekei mindig szépen fejlődtek, a védőnői vizsgálatokon mindig megszerezték az összes pipát, és megdicsérték őket, hogy milyen ügyesek. A kislány szinte egyik pipát sem kapta meg soha, pedig több munkája van minden fejlődési eredménye mögött, mint a játszótéri gyerekeknek, de anyukája egy idő után rájött, hogy hülyeség a pipákkal foglalkozni.
A kislány értelmi fogyatékkal él, a játszótéri gyerekek pedig érzelmivel.
A kislány anyukája szenved attól, ahogy időnként a játszótéri gyerekek viselkednek a kislánnyal, a játszótéri anyukák pedig sajnálják a kislány anyukáját azért, hogy „ilyen” kislánya van. A kislány anyukája egyáltalán nem érzi magát szerencsétlennek, végtelenül hálás a kislányáért (is), és kifejezetten vidám és boldog életet élnek együtt. A kislány anyukája valójában szerencsésnek érzi magát, hogy a kislányának az anyukája lehet.
Csak aztán el kell menni a játszótérre…
Minden 700. gyerek születik Down-szindrómával. A játszótéri anyuka kisfia a 699. volt, a fura kislány a 700.
Így alakult. A játszótéri anyuka dolga (lenne) elmesélni a gyerekének, hogy hogy kell viselkedni egy ilyen helyzetben. (nem lesz megható cuki fotó a fura kislányról a hatásvadászat kedvéért, mert a kislány anyukája nem szokott posztolni a gyerekeiről)”
Szerző
