Connect with us

Kerítésen innen

Az EU üzenete: nem finanszírozzák tovább a fideszes korrupciót

Megosztás

Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője arra szólította fel a kormányt, hagyjon fel az európai közösséget sértő magatartásával.

Orbánt nem hatalmaztuk fel, hogy kivezesse az országot az EU-ból

Ujhelyi István pénteken Budapesten sajtótájékoztatón az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés-tervezetével összefüggésben közölte, a Fidesz a vasárnapi választás után ott folytatja az EU-val való politikai viszonyát, ahol abbahagyta.

A magyar társadalom, a Fideszre szavazó sokaság sem adott felhatalmazást azonban arra Orbán Viktornak, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból – hangoztatta.

Az ellenzéki politikus rendkívül súlyosnak ítélte a helyzetet, mondván, ha a mostani eljárás végigmegy, akkor Magyarország a következő két évtizedre elveszíti pozícióit és súlyát az uniós intézményekben.

A magyar kormány szándékosan félrevezeti az embereket

Kitért arra, hogy az EP alkotmányügyi bizottsága is kifogásait fogalmazta meg a magyarországi jogállamiság állapota miatt, sajnálkozva azon, hogy a magyar kormány szándékosan félrevezeti az embereket az EU-val kapcsolatban.

Hozzátette: a parlament költségvetési bizottságának jelentése alapján pedig, ha Magyarország nem csatlakozik az uniós ügyészséghez, fel kell függeszteni az országnak járó uniós támogatásokat.

Szerinte az EU világos üzenetet küldött az Orbán-kormánynak, hogy nem finanszírozzák tovább a fideszes korrupciót.

Ujhelyi István „elképesztő veszélyes hazugságnak” tartja a kormány azon érvelését, miszerint az uniós jelentések mögött Soros György áll. Az uniós intézmények azt nézik, a magyar állampolgároknak mi az érdekük, a jelentéseknek nincs közük a migránskérdéshez vagy Soros Györgyhöz – hangoztatta.

Az EU nem azt követeli, hogy Magyarország korlátlan számú menekültet fogadjon be, hanem, hogy ne hazudjon a magyar lakosságnak, és támogassa az uniós közös megoldásokat – közölte.

Az MSZP-s politikus szerint nem is az az érdekes, hogy életbe léptetik-e Magyarországgal szemben a hetes cikkelyt, amely megvonja az ország szavazati jogát az EU-ban. Sokkal súlyosabb lesz, ha az idén eldőlő, 2020-2027 közötti költségvetési ciklusban Magyarország nem tudja a pozíciót megvédeni – értékelt.

Szerinte ugyanis a brüsszeli intézményekkel hadban álló kormány nem fogja tudni képviselni a hosszú távú magyar érdekeket. Ez az igazi károkozás – hangoztatta.

A német adófizetők nem azt támogatják, hogy Orbánék gazdagítsák tisztségviselőiket

Kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinc az év első három hónapjában 140 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert, amelynek 99 százaléka uniós forrás volt. Ujhelyi István közölte, az európai ügyészséghez való csatlakozás biztosítaná, hogy az uniós forrásokat törvényesen, a célnak megfelelően használják fel.

Volt kérdés arról is, hogy csaknem 1,3 milliárd forintot osztottak szét eddig jutalomként a Miniszterelnökségen az uniós támogatáslehívások felpörgetésére előírt tervek teljesítéséért. Az MSZP EP-képviselője azt mondta, a német adófizetők nem azt támogatják, hogy a Orbán-Lázár-kormány gazdagítsa saját tisztségviselőit. Azt szeretnék látni, hogy a szegénység eltűnik, utak épülnek Magyarországon.

Az MSZP hamarosan induló tisztújításával kapcsolatban kérdésre válaszolva Ujhelyi István elmondta, számos megkeresést kapott, hogy vállaljon pártvezetői, pártelnöki tisztséget, de inkább az EP-választási felkészülést szeretné vezetni.

A szombati kormányellenes tüntetéssel kapcsolatban arról beszélt, Magyarországon több millió választópolgár bár tisztában van a választás eredményével, de rossznak tartja az irányt és úgy gondolja, hogy az Orbán-kormány súlyos közpénzeket felhasználva „megvezette” a magyar társadalmat. Azt kérte a demonstráció résztvevőitől, hogy térjenek ki a provokáció elől.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük