Connect with us

Sport

Az FC Barcelona Messi nélkül érkezik Budapestre

Megosztás

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencvárosnak a múlt kedden a Juventus vendégeként nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot a szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt.

„A BL-hez tapasztalat is kell. Az első három találkozón sok tapasztalatot gyűjtöttünk, ez pedig hasznunkra vált. Ennek láthattuk jeleit a Juventus otthonában” – mondta keddi sajtótájékoztatóján az ukrán szakember, aki hozzátette, továbbra is az a legfontosabb, hogy versenyképesek legyen az együttes, e tekintetben kifejezetten bíztatónak látta a torinói mérkőzést, de nem utolsó szempont, hogy a teljesítmény pontszerzéssel is párosuljon.

A katalán klub keretét és hiányzóit illetően kifejtette, a Barcelona második csapata is minőségi labdarúgókból áll, ami bebizonyosodott már a Dinamo Kijev ellen, hiszen múlt héten az ukrán fővárosban 4-0-ra nyert a spanyol sztárcsapat.

Rebrov szerint minden poszton megvan a megfelelő konkurencia

A különbség pedig elenyésző a játékosok között a Barcelonánál, vagy éppen a Juventusnál.

„Nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni” – jelentette ki Szerhij Rebrov, aki elmondta, az elmúlt napokban a torka fájt, de már jobban van, noha a hangja még nem tökéletes.

A 46 éves szakember arról is beszélt, hogy a tavalyi év Európa-ligás tapasztalata nagyban segíti a csapatát, hogy bírja ezt az erőltetett menetet, amelyből idén még két BL- és négy bajnoki találkozó van hátra. Kifejtette, próbál rotálni, amiben sokat segít, hogy a koronavírus-járvány miatt öt cserelehetőség engedélyezett, mert így jobban megoszlik a teher a játékosokon.

„Akik játszanak, azok boldogok. Edzőként elsősorban azokkal van dolgom, akik éppen kimaradnak a csapatból. Sokat beszélünk velük, éreztetjük, hogy mindenki fontos a keretben. Ennek köszönhető, hogy Frimpong Torinóban az egyik legjobb volt, mert nagyon motiváltan lépett pályára”

– mondta Rebrov annak kapcsán, hogy miként tartja tűzben a kevesebb szerepet kapott játékosokat. Hozzátette, arra kifejezetten büszke, hogy rendre három-négy magyar van a kezdőben, ezzel kapcsolatban pedig kiemelte, rászolgáltak a bizalomra és bebizonyították, versenyképesek ezen a szinten is.

Az ember mindig a legjobb játékosok ellen akar játszani

„Mindig nehéz a Barcelona ellen játszani, szerdán is a katalánok lesznek az esélyesek. De nem adhatjuk fel a támadás lehetőségét, ha nem csak védekezünk, akkor lehet esélyünk a bravúrra” – fogalmazott Somália, a Ferencváros középpályása.

A brazil futballista vegyes érzésekkel fogadta, hogy többek között a hatszoros aranylabdás Lionel Messi nem utazik el Budapestre, mert „az ember mindig a legjobb játékosok ellen akar játszani”, ugyanakkor a csapat szempontjából örül neki, mert az argentin sztár nélkül egy picit több esély lehet a bravúrra.

„A barcelonai mérkőzés az első volt a csoportkörben, ezért is nehéz volt. Most már jobban látjuk, mit követel meg a BL”

– utalt a nyitókörben elszenvedett 5-1-es vereségre a 32 éves Somália, aki szerint jövő kedden, a Dinamo Kijev elleni meccs egyfajta döntő lesz, de most egy bravúros pontszerzéssel az FTC előnyből várhatná azt az összecsapást.

Ronald Koeman

Messi nélkül érkezik Budapestre a Barcelona

Legnagyobb sztárja, a hatszoros aranylabdás Lionel Messi nélkül érkezik Budapestre az FC Barcelona labdarúgócsapata, amely a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában szerdán este a Ferencváros vendége lesz a Puskás Arénában.

Ronald Koeman, az együttes vezetőedzője kedden, a Barcelonában tartott online sajtótájékoztatóján elmondta, ahogyan legutóbb a Dinamo Kijev ellen, úgy most is pihenteti a 33 éves szupersztárt. Messi mellett egyébként az első számú kapus, a német Marc-André ter Stegen, illetve a brazil játékmester, Philippe Coutinho sincs ott a Barca utazó keretében.

A holland szakvezető elmondta, a legfontosabb a múlt heti, Dinamo Kijev elleni összecsapás volt, ahol a gárda biztosította a helyét a legjobb 16 között, ugyanakkor most is győzni szeretne együttesével, amelyben több olyan játékos is pályára léphet, aki eddig nem kapott sok lehetőséget. Hozzátette, nagyon fontos ezeknek a fiatal futballistáknak a szerepeltetése is, hiszen kiváló labdarúgókról van szó, akik az edzéseken hétről hétre bizonyítják tehetségüket és hosszú távon akár a klub jövőjét is jelenthetik.

A spanyol újságírókat sokkal inkább érdekelték a lehetséges januári igazolások, vagy éppen Lionel Messi Diego Maradonára emlékező gólöröme, mint a Ferencváros elleni találkozó, ugyanakkor a magyar sajtó érdeklődésére Koeman szólt néhány szót a mérkőzésről is.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Ferencvárosnak gyors és jó játékosai vannak, akik képesek lehetnek bármikor meglepni minket. Ez a találkozó nagyon fontos lesz a Ferencvárosnak is, amely a Juventus ellen az utolsó pillanatig harcban volt a döntetlenért, nagyot harcoltak Torinóban”

– mondta a tréner, aki szerint a zöld-fehérek labdarúgói többször is bizonyították már a sorozatban, milyen jó a hozzáállásuk, így például a Dinamo Kijev elleni mérkőzésen, amelyen kétgólos hátrányból mentettek pontot.

A G csoportból a százszázalékos Barcelona és a második Juventus is továbbjutott már, az FTC és a Dinamo Kijev a harmadik helyért csatázik, amellyel tavasszal az Európa-liga legjobb 32 együttese között lehet folytatni a nemzetközi szereplést.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük